Ma jobb kedvem van, sőőőt...:D

És mégis kisüt a nap...

Bohókásan játszó
Kócos felhők között,
Vadul felragyog a nap...
Vágyat ébreszt, hogy
Magam is bánatot feledve
Szabadon szaladjak...
Ez este sem sötét már,
Hisz csillagok borítják
Mindenütt az eget...
Ime egy nap
Mit ember szíve
Sohasem feledhet.... :)

2006.07.06.

Szegény cím nélkül nem maradhatott :)

Cassandra! Stílusosak és hangulatosak a verseid és szerintem sok ember meg irigyelhetné, hogy így ki tudod fejezni magad. Van értelme foglalkoznod az írással, mert tehetséges vagy.:) Na ennyi elég, nem fényezlek tovább, hagyok másoknak is belőle:D Inkább kérem a tisztelt hódítós társadalmat, olvssa első trilógiámat, amelyet nem kell túl komolyan venni. Hajnalban költöttem, mert unatkoztam.

Részeges Pista

Tüzesen süt let a nyári nap sugara,
Az ég tetejéről a részeg alkeszra.
Mi történt vele az éjjel, mi rettenet,
Hogy így elterült kerékpárja melett?

Szaga bűzös, alkoholszag árad belőle,
Egyértelműen megártott neki a sok lőre.
A távolban sötét alak,
Bözsi néni az, ki erre ballag.

Mikor közelebb ér már látja:
Részegen alszik az árokban eme szegény pára.
Lökdösi, bökdösi, hangjával ébresztgeti,
De hősünk figyelmét ez mind elkerüli.

Bözse rövid idő után feladja, hisz a piac bezár,
Elmegy, s fél óra elteltével arra jár egy pizzafutár...
Ismerős neki az alak, s csak hamar megszólítja:
"Na mi van veled cimbora? Csak nem megint beittál Pista?"
De Pista kussban maradt ismételten,
Futár koma tovább is indult, de hirtelen,
Hisz a kolbászos, pepperonis pizza ki nem hűlhet,
Hősünkön pedig nem ő lesz, ki segíthet.

Tüzesen süt le a nyári nap sugara,
Az ég tetejéről részeges Pistánkra.
Hagy aludjon, ne is zavarjuk tovább,
Halkan távozzunk a következő részre át.

Álom Júliáról


Hol vagyok, miféle hely ez?
Mi táj, hova utam vezetett?
S e vigyázó szempár kinek ékszere?
Hisz ő Júlia, életem szerelme.

Lágy keblén ringat ez az angyal,
Hogyan is törhetném meg a pillanatot szavammal?
Kedvem szerint maradnék halálomig,
De tudom, jelenlétem nem lehet való itt.

Múlt éjjel ott haltam volna a borozóban?
S hogy-hogy a mennyben vagyok és nem a pokolban?
És ha ez a csoda nékem megadatott,
Tehetem-e, hogy szavammal elrontom?

Kérdezzek, vagy maradjak?
Lágy ölén szép angyalomnak.
Ebben a szép világban,
Boldog hangulatban,
Éji égbolt alatt,
Legszebb álmomban,
Életem magasán,
Találok-e csókot kedvesem ajakán?

De egyszercsak, s hirtelen, Júlia eképpen szól:
"Ébredjen fiatal ember! Keljen fel az árokból!"

Hisz ez Maris néni, de hová lett az álom?
Nem rég oly közeli volt, s most oly távoli.
Júliámat valaha még megtalálom?
Nincs a Földön, ki ezt meg tudná mondani.

De ki vagyok én, hogy ilyet számon kérjek?
Csak részeges Pista vagyok, s maradok míg élek.

Halál előtt, élet után


Pista végre kelj fel, s határozd el magad,
Büszkeségeden kívül lassan életed sem marad!
Lehetőséged volt, de több nem lesz talán,
Változz meg vagy jöjjön érted a halál.

Volt egy szép őrzőangyalod, Júlia,
De te nem becsülted őt eléggé,
S most hiába fordulsz önmagadba,
Nem adja vissza már neked Őt az ég.

Életed eljátszottad, s most már nincs más hátra:
"Szedd össze magad, s kezd az egészet újra!"
Ezek csak szép szavak, de tudom jól:
Családod, szerető Júliád nincs már, ez elmúlt,
S szíved mélyén a tűz kialudt.

Megtört lélek a tiéd,
Jövőd reménytelen,
Keserű neked a vacsora s az ebéd,
Menj hát utolsó utadra halálraítélt!

Az élet kegyetlen,
S Pista tudta mit tegyen:
Kést fogott, s erősen megragadta...
Többé övé nem lehet szép Júlia.

Kicsit sok lett, bocsánat:o

Patkányok között
 

Itt lent a patkányok között,
De egyszerű az élet!
Itt nincsenek illúziók,
Sem hős kalandregények.

Csak földre hulló maradék
És aki kapja-marja!
Hunyd le csillogó szemeid!
Mert azt is kikaparja

A sötétség, a vaskarom,
Az irigy, aki szenved.
Mert ˝nem kell ide semmi tűz
Tartani kell a rendet!˝

Igyál meg minden alkoholt,
Vegyél be minden vegyszert!
Szerezz magadnak kötelet!
Vagy magad ellen fegyvert!

Akkor majd nem lesz semmi baj,
Szépen mutatsz a sorban!
Visíthatsz utcahosszakat,
Az éltető mocsokban.

S ha futásunk majd véget ér,
Nem nyugszunk puha párnán!
Mint kidőlt villanyoszlopok,
Úgy maradunk a járdán!

És lecsapja vasfedelét,
A Csatornáknak Atyja!
-Az lesz dicstelen életünk
Kongó lélekharangja!