Saját készletből majszolok valami húsfélét, egyenlőre csak azt. Lent maradok a kabinba, de ha a folyosó tágasabb akkor inkább ott ülök le.
A folyosó sem sokkal tágasabb, ráadásul vacsoraidőben elég nagy a sürgés-forgás rajta.

Ki hogy tervezi az éjszakát?

Deneira: estére már kissé jobban leszel, már nem émelyegsz annyira, most már úgy érzed a kabinban is tudnál lenni, anélkül, hogy ki kellene rohangálnod a korláthoz.
Stancil továbbra sincs jobban.

Morel-nek:
-Egyetértek. Nyitott szem, éber kéz és éles fejsze. figyelünk, de amíg minket nem érint nem teszünk semmit.

A többieknek is elmondom mit beszéltünk Morel-lel, vagyis, hogy igyekezzenek nyitott szemmel járni, de egyenlőre ne avatkozanak bele a hajósok dolgaiba. De ha bármi gyanúsat-furcsát látnak azt ossza meg mindenki mindenkivel.

A nap további részében hol a Nagyúrék kabinja körül őrködöm (felderítem, hogy kívülről oda lehet-e jutni a kabinjukhoz, van-e párkány, járópalló, közel van-e felülről valami leereszkedő, vagy alulról felmászási lehetőség, stb.) illetve a fedélzeten élvezem a szelet és az időt.
Stancilt megpróbálom kicsit képezni, a tőrforgatást és a közlharcot. Persze csak annyira amennyire az állapota engedi.
A nagyúrék kabinjába nincs más bejárat.
Stancil a korláttal barátkozik, örül, hogy még él, teljesen alkalmatlan bármire is.

Stancilt megpróbálom a magam módján gyógyítani. Egy nem annyira "imádkozós" pillanatában egy jókora adag pálinkát boríttatok le vele. a részegek nem szédülnek annyira, vagy csak kinevetik a dolgot. Ha sikerül kiütni a kölyköt akkor még részeg állapotában etetek meg vele valami nagyon tápláló dolgot, hogy ne hányja ki, aztán még egy adag pálinka (ezzel a bontott üvegem kilőve) amitől ájulásig menően alszik. Így kibírja ha kell étlen egy napig és mí alszik van ideje a gyomrának emészteni.
Sikerül kiütnöd, másnap estig nem is tér magához.

P.sz. 3736, Arel 4. havának 13. napja, a Feketelunír órája
 

Az első éjszakátok igen kellemetlenül telik a hajón, nagy viharba keveredtek, és szinte egész hajnalig dobál benneteket a tenger. Ez még azokat is megviseli, akik egyébként jól voltak.
A kapitány kérésének megfelelően nem mentek a fedélzetre (aki mégis, az szóljon!) így nem tudjátok, hogy mi történik, de kiáltásokat, és parancsokat hallotok fentről. Mikor másnap felóvakodtok a fedélzetre megtépázott köteleket és vitorlákat láttok.
Reggelre elcsitul a vihar. Az ég olmosan szürke, és továbbra is esik, de szélcsend van. Ez szinte az egész napra jellemző, így kedvező szél hiányában nem haladtok gyorsan.

Ki hogy tervezi a következő napot?
(Ha nem tesztek semmi különöset, azt is írjátok meg pár sorban, hogy tudjam.)

Felóvakodok másnap a fedélzetre miután ellenőriztem a Nagyúrékat.
Ha találkozom a kapitánnyal, vagy egy tiszttel akkor megkérdem tudok-e valamit segíteni.
A Nagyúrék jól vannak, bár az úrnő kissé sápadtnak tűnik.
A fedélzeten inkább csak matrózokat találsz (a lehallatszó parancsosztogatásból úgy tippelsz a kapitány egész éjszaka fenn volt), aki megköszöni az érdeklődéseted, és közli, hogy nem ártana pár vitorlát megvarni, meg köteleket hozni a raktérből, és elkel a dolgos kéz, ha tudsz segíteni hálás lesz érte.

-A varráshoz megvallom nem nagyon értek, bár amennyire látom itt sem a finom, hanem az erős varrás a lényeg. De azért inkább a kötelek.
Megkérdem merre van a raktár és honnan hova milyen kötelet kell hordani.
Elmagyarázza. Az utat könnyen megjegyzed. Körülbelül fertály órába telik felhozni a köteleket, és a szükséges helyekre rögzíteni őket.

Éjszaka kikötöm magam az ágyhoz némi kötéllel. És sem sokat aludtam, lévén szinte szüntelen imádkozással telt az éjszaka, főleg amikor nagyobbakat reccsent, roppant a hajó. Reggel nagy karikás szemekkel gépiesen betolok némi kaját az arcomba és ha hagyják, akkor alvással fogom tölteni a nap legnagyobb részét.
Hagynak pihenni.

Az éjszaka engem is megviselt, így kicsit nyúzott vagyok egész nap. Morelt hagyom pihenni és mivel Gren már ellenőrizte a Nagyúrékat, a többiek felöl érdeklődöm, hogy jól vannak-e. Mivel Grent inkább fennt látom a fedélzeten és nincs jó idő sem kint javarészt lent vagyok a kabinoknál, felügyelem őket. Időnként étkezéskor hagyom csak el az amolyan ideiglenes őrposztot meg amikor úgy érzem, hogy rámfér a pihenés, mert az esetleges éjszakai kevés volt.
Késő délutánra sikerül annyira elfáradnod (főleg az éjszakai események miatt) hogy nem birod nyitva tartani a szemed.

Miután a kötelekkel végeztem megkérdem, kell e még valami segítség. Ha kell akkor segítek, délben eszek egy jókora adagot és pihenek kicsit. Délután, ha kell akkor egy-két óráz segétkezek, aztán lemegyek és átveszem az őrséget a Nagyúrék kabinjánál attól aki épp őrködik.
Megköszönik a segítséged, majd még megkérnek erre-arra, de komolyabb munkát már nem kapsz arra a napra.

Gren: délben ismét összefutsz az "ismerősöddel", ő is épp akkor készül enni, amikor te. A többeik vagy az estét pineik ki vagy épp nincsenek jól, vagy az ég tudja, de lényegében csak ketten vagytok az étkezdében.

-Jó napot adjanak az istenek! - köszönök oda neki - Meg jó étvágyat is.
Eszemben sincs nekiállni kérdezősködni. Ha akar valamit úgyis közli majd. Minden további nélkül nekiállok enni.
- Jó étvágyat! A szerencséek közé tartozunk, hogy ilyen tengerjárás közepette is van étvágyunk. Az a éjjeli vihar nem semmi volt. Remélem azért minden rendben lesz - válaszol furcsán hangsúlyozva az utolsó mondatot.
Megvonom a vállam:
-Némely társam jobban bírta mint az átlag, de magam nem panaszkodom. Bár nem hiányzik még egy vihar nekünk. Jobb lenne ismét a földön járni két lábbal. Akkora viharban mint tegnap kész csoda ha bárki bármit is látott a kormánynál. Én épp csak kinéztem a fedélzetre este, de semmit sem láttam se a tenger kékjét se az eget. Csak valami homályos kavargást. Nem irígyeltem a tengerészeket.
- Igazán bátor, hogy olyan viharban ki mert menni a fedélzetre. Én magam nem merészkedtem ki. Mondja csak tényleg olyan rossz volt a kilátás?
Kicsit kínosan felnevetek:
-Dehogy mentem ki. Tán el is vitt volna a szél! Épp csak kidugtam a fejem a fedélzeti nyíláson. Akkora volt kint a kavarodás, hogy szinte semmit sem lehetett látni, pedig eröltettem a szemem és eddig nem panaszkodhattam, hogy rossz lenne a látásom.
- Akkor is nagy bátorságra vall. Legalább sikerült megtudnia, amiért kinézett?
Megrázom a fejem:
-Akárhogy erölködtem abban a felfordulásban esélyem sem volt csinálni semmit. Még azt sem tartanám kizártnak, ha kiderülne, hogy pár embert lesodort a víz és eltüntek a sötétben. Gondolom előfordul az ilyesmi. Azt ki tudja a lesodródó ember hány család reményét viszi magával? Mindenesetre ha partot érünk én nagyon boldog leszek.
- Igazán szomorú, a vízbe fulladás nem szép halál. Ön szerint mit tehetne a családjuk ha elő akarná keríteni őket?
Megvonom a vállam:
-Nem tudom. Tán reménykedhetnek az istenek kegyében, hogy családtagjukat valahol élve vetette partra a víz, vagy legalább a holtestét. Esetleg megpróbálkozhatnának valahogy megkeresni. Láttam már, hogy egyes varázslók valami ruhadarabból, vagy személyes tárgyból kiindulva megtaláltak valakit. De a tenger nagy. Még ha egy városban tünne el az ember azt mondanám lenne esély megtalálni. De itt a tengeren?
- Mit gondol maradt hátra bármi tárgy tőlük, ami hasznos lehetne a keresésben? Abban az esetben fel tudnám ajánlani a segítségemet a családjuknak. Gondolom értékelnék. Mit gondol?
-Honnan is tudhatnám? Hisz az se biztos, hogy tüntek el emberek a hajóról. De valami biztos akadna utánnuk. Ha más nem akkor egy darab rongy vagy váltás ruha, láda, szerszám vagy tán egy erszény, még ha üres is. Bár nem tudom az jó lenne e.
- Miért vannak kétségei? Nem biztos benne, hogy a családjuk örülne, ha elveszett szeretteikre valaki rálelne?
-Abban biztos vagyok, hogy a családjuk örülne. Még akkor is ha holtan lelnének rájuk, hisz legalább bizonyosságot szereznének. Abban nem vagyok biztos, hogy a hajóról bárki is eltünt volna. Remélem nem vesztettek embert. Sajnos a közelmúltban én elvesztettem néhány társamat. Bár nem ismertem őket túlzottan, de szívesen megtudnám mi történt velük.
- Megértem a veszteségét. Talán segíthetek megkeresni őket, ha többet árulna el róluk.
-Személy szerint nem volt nagy veszteség, annyira nem ismertem őket, de a távoztukkal jól lecsökkent hirtelen a létszámunk. Utánna ugyan erősebbek lettünk, de akkor is hirtelen volt. Azért szívesen megkérdezném tőlük, miért mentek el szó nélkül. az egyikük lova megmaradt, most velünk is utazik, meg két - most már - üres erszény. - Az utolsó félmondatot a borospoharam mélyére mosolyogva mondom.
- Én sem szeretem az olyanokat, akik nem törlesztik a tartozásukat, vagy anélkül vesznek el pénzt, hogy teljesítenék a szolgálatot, amit vállaltak - bólogat nagy megértően.
Eggyetértően bólogatok a fickó felé.
- El is költöttük a pénz, hisz az a Nagyúré volt. Bár úgy vélem valamennyit kivettek előle, gondolom az úttal arányosan. Persze, gondolom, ha kiderül, hogy nem az ő hibájukból hiusúlt meg a szolgálatuk akkor miért lennének hibáztatva? Áhh.. jó lenne tudni. Azt Önnel mi történt, hogy ilyen időben útrakelt?
- Ha nem az ő hibájukból hiusult meg a szolgálatuk, akkor bizonyára valami ellenlábasuk lehet a dologban. De én aligha tudok az ön társairól bármit is. Bár szívesen megkeresném őket, hogy aztán felelősségre vonhassam őket az őn nevében.
- Hogy miért keltem útra? Egyszerű. Kötelességből, mint ahogy maga is, ha nem tévedek.
A kajafoltos kezeimmel az asztalon matatok és úgy nézek a fickóra:
-Lehet, hogy egyszer még szüksége lenne a segítségére megkereséses ügyben.
Megkoppantom az asztalz mikor felállok:
-Most pedig ha megbocsát szólít a kötelesség.
Biccentek felé és elhagyom az étkezőt. Előbb a kabnba megyek és ellenőrzöm a holmijaim, utánna le a lovakhoz és véhignézem őket, hogy vannak. Persze a pónimat a leghosszabban, kicsit simogatom is. aztán előremegyek a hajóorrba hátha onnan látni milyen idő vár ránk.
A cuccaid rendben vannak. A lovak láthatóan nem szeretik a hajókázást.

*Amint elérkezik a reggel, nem mondanám, hogy frissen ébredek. Hiszen nem is nagyon sikerült aludnom, minden rémálmok netovábbja volt ez az éjszaka, főleg, hogy még azért is küzdenem kellett néha, hogy egyáltalán az ágyon maradjak. Látom Farkas kikötözi magát, magamban gratulálok is neki az ötletért, de tőlem távol áll, hogy kövessem a példáját. Arcom hófehér, az állandó émelygéstől már a víz is kiver, körülbelül egy jobb napokat is megélt viaszbábu hatását kelthetem. Néha elmormolok egy-egy fohászt Noir-hoz, hátha álmot hoz megfáradt énemnek, ami kicsit elnyomja az szűnni nem akaró rosszullétemet és tán még pihenhetek is. Étkezésre gondolni sem merek inkább, ha egy mód van rá, akkor az ágyban maradok és amíg jobban nem leszek picit, aludni próbálok. *
Napközben sikerül pihenned.

P.sz. 3736, Arel 4. havának 14. napja, az Ólom órája
 

Az éjszaka nyugalmasan telt, nem volt vihar. A matrózok vihar előtti csendet emlegettek az éjszakával kapcsolatban, de magatokban fohászkodtatok, hogy ne így legyen. Hajnalra viszont bebizonyosodott, hogy a tapasztalt tengerjáróknak igaza volt. Az előző éjszakai viharnál jóval nagyobb kerekedett, nem tudjátok, mit tettek vagy nem tettek a papok, de a hajót úgy dobálta a tenger, mint valami papír csónakot. Ismét kiáltásokat és parancsszavakat hallottatok a fedélzetről, majd napkelte után nem sokkal ilyen kiáltások érkeztek több felöl:
- Léket kaptunk!
- Süllyedünk!
- Antoh irgalmazzon!
- Itt a vég!
Aztán valahogy mégsem sűllyedtetek el, viszont irányt váltottatok, és fél napos út után kikötöttetek valahol, eddigre már a vihar lecsendesedett, és csak az eső szemerkélt.

*Fordulok egyet a keskeny ágyon, vackolom magam a falhoz, hogy ha dobálja a víz a hajót, akkor is nagyobb eséllyel maradjak a helyemen. De már olyan vészesen imbolyog az egész fatákolmány, hogy lassan magamhaz térek álmomból. Aztán, ahogy tisztul a kép, lassan kezdem felfogni, hogy miért és mit is kiabálnak az emberek a fedélzeten. Amint valóban értelmezem a "süllyedünk" kifejezést, az álom legutolsó szikrája is kipattan a szememből és reflexszerűen felülök az ágyon. Meg is lepődök hirtelen, aztán ez inkább átvált ijedtségbe. Nem is tudom hirtelen, hogy a kapitányt keressem, vagy inkább menjek vissza a többiekhez a kabinba, de végül a második lehetőséget választva végigszaladok a folyosón és megkeresem a szállásunkat. Ha minden rendben van, akkor megkeresem a kapitányt, vagy valakit akiről úgy gondolom, hogy érdemi információval tud szolgálni a történtekről.. bár még mindig csak pillogok, mert nem igazán értem, hogy most mi is a helyzet*
Visszatalálsz a kabinodba.
Igazából nincs kitől megkérdezned mi történt pontosan, mert valahogy senki nem ér rá veled foglalkozni. Mikor megállítasz valakit, annyit odavakkant, hogy ne gyere a fedélzetre, aztán rohan tovább.
*Be is menekülöm a kabin rejtekébe inkább, megvárom míg lenyugodnak a kedélyek.*

Mikor kitör a vihar magamban imádkozom, aztán a fedélzet alatt a belső folyosókon elmegyek a lovakhoz és próbálom megnyugtatni a pónim és a többi lovat, ha tudok akkorelindulás előtt szólok Alysium-nak, mert talán többet ét az állatokhoz mint én.
Nehezen közlekedsz a hajón. Kissé útban is vagy időnként a legénységnek. A lovakhoz leérve látod, hogy nagyon nyugtalanok. A te jelenléted sem sokat segít a helyzeten.
Ott maradsz lenn, pár óra múlva reccsenő-surlódó hangot hallasz, utána víz kezd szivárogni befelé, kis idő múlva már ömlik. A lovak teljesen megvadulnak, az emberek kiabálni kezdenek. Aztán mikor már térd fölöttig áll a víz, hogy-hogynek egyszercsak nem folyik be több, pedig a lék még meg van, sőt a léken kinézve látod a tengert, de az valahogy nem akar befolyni. Kis idő múlva a bent lévő víz hullámzani kezd, és kifolyik a hajóból, időnként mintha valami emberforma alakot öltene a víz a lék környékén.
Magamban imádkozok végig és mikor a víz kifelé kezdd áramlani hálát adok Toomának és Villének, hogy megkímétltek a méltatlan haláltól.
Ellenőrzöm a lovakat, kikötésüket, meg mindent, aztán visszabotorkálok és a Nagyúrékat is megnézem hogyan vannak.
Az úrnő szól ki a kabinból, hogy minden rendben. A hangja nem olyan határozott, mint eddig, és sejyed, hogy igazából egyáltalán nincs jól.

*Ha már valamivel nyugodtabb a hangulat a hajón, akkor én is megkísérelek kilesni a fedélzetre, hogy hol is vagyunk, mostmár hátha valaki szóba is áll velem a történtek kapcsán. Közlekedés közben próbálok senkinek sem útjában lenni.*
Egy nagyobb szigeten kötöttetek ki, egy közepes méretű kikötőben. A kapitány mindenkit, beleértve titeket is leparancsol a hajóról.

Amikor a kapitány kiadja a parancsot, hogy el kell hagyni a hajót, szólok a Nagyúréknak. A fegyvereim leellenőrzöm és egy kis batyuba magamhoz veszek némi élelmet is. (nekem úgy két napig eleget lesz ami) Aztán megvárom míg a nép zöme lemegy a hajóról és a többieknek szólok, hogy a Nagyúrékat körbefogva menjünk le.
de előtte a kapitánytól, vagy a Csonkafül-től megkérdem, mi az oka a leszállításnak és mi legyen az állatokkal.
A kapitány válaszol:
- A hajó oldala merülési szint alatt felhasadt, nagy a lék, száraz dokkba kel vontatni, és megjavítani, legalább egy hét kell hozzá - morogja - Az állatokat is vigyék le.

A partra lépve megkérdem az Úrnőt merre tovább.
- Ha sokat időzni itt, akkor kelleni szállás.

Az első helybélitől megkérdem:
-Elnézését kérem! Először járunk erre, meg tudá mondani mely uralkodó a sziget birtokosa, illetve hol találunk szállást többedmagunknak?
Egy fiatalembert sikerül megállítanod.
- A sziget Sinemoshoz tartozik - közli veled, kissé olyan hangsúllyal, mintha számonkérne és csodálkozna egyszerre, hogy ezt nem tudod.
- Abban az utcában - mondja, közben egy a kikötőből elvezető utca frelé int - találnak néhány fogadót.

Grenhez (a nő fordítja)
- Akkor menni az a fogadó egyenlőre. Aztán körbenéz, kapni e esetleg itt batár, ha megyünk tovább nem hajó. Szoba olyan kell, ami nem néz város felé és lenni spaletta.
Kissé értetlenül nézek a Nagyúrra, aztán az Úrnőt megkérem, hogy fordítson:
-Szigeten vagyunk. Innen batárral aztán sehova nem jutunk térkapu nélkül.
- Félre érteni, kapitány, érteni úgy, félsziget és van innen tovább... de mivel nincs, szigeten nem bóklász, nem kell batár. De nézni körbe hátha van lenni másik hajó, menni esetleg tovább hamarabb.
Fejet hajtok a nagyúr előtt:
-Értettem.

Eztán segítek beköltözni a fogadóba. A külön kívánságokat elmondom a fogadósnak és elláttatom-ellátom a lovakat. A holminkra mindig figyeltetek valakivel, főleg az élelemre.
Akár külön szábában lehet mindenki, annyi a hely, valamint minden ablakon spaletta van, és van néhány olyan szoba, ami a belső udvarra néz, közli a fogadós.

A fogadóban kiválasztok egy szobát a megadottak közül, lecuccolok, majd lemegyek az istállóba. Elmondom Grennek, hogy kimegyek, egy kicsit szétnézek a környéken, megnézem azokat is, akik velünk utaznak, egy kicsit felderítem a terepet. Körül-belül 2-3 órát foglalkozom ezzel, majd, ha van valami érdekesség, akkor azt visszatérve a fogadóba megosztom a többiekkel.
A többi utas mihelyst leszáll a hajóról elindul a fogadós utca felé, hárman együtt maradnak, ketten láthatóan nem tartoznak közéjük, ők külön közlekednek.
Nincs nagy nyűzgés a városban. Itt másabbak a házak, mint Tiadlanban, főleg fából készültek, és nem olyan könnyedek. A város szélén a távolban egy toronyra, és körülötte több épületre leszel figyelmes.
Kicsit jobban megfigyelem az utasokat, de igyekszem nem feltűnő lenni. Ha semmi különöset nem látok rajtuk, sem a hármason, sem a kettesen, akkor megnézem magamnak azt a tornyot az épületekkel miért is olyan különlegesek. Elsősorban arra gondolok, hogy valami irányító torony lehet hajók számára, így a távolból, esetleg valami templom, vagy valami varázsló rezidenciája vagy ...
A hármasnál egyértelmúen látszik, hogy a magas szőke férfi a "főnök" a másik kettő a amolyan testőr szerű kísérője lehet. A másik két emberke is teljesen átlagos utazónak tűnik.
Körülbelül egy órát kell a toronyig gyalogolnod. Közelebb érve úgy veszed észre, hogy ez egy egész épület együttes, egy nagyobb torony van, féltucat kisebb, és azok kürül különböző kisebb-nagyobb épületek helyezkednek el. A gazdasádi épületek körül van némi mozgás, egyébként nem nagy a sürgés-forgás. Nem nagyon tudod megállapítani mi is lehet ez a hely.
Elnézem az épületet egy kis ideig, de aztán nem teszek nagy figylemet a kidolgozottságára. A törpe biztos itt nézelődne még egy ideig. Megkérdezek egy járókelőt:
- Bocsásson meg, hogy megzavarom, új vagyok erre. Megtudná mondani mi ez az épület? - kérdem tőle.
- Már magával a küllemével is nagy figyelmet kelt itt az utazóknak - mondom.
Egy munkást tudsz megkérdezni, aki épp valami zsákokat cipel:
- Hát itten taníják a mindenféle magiszterek a tanítványokat. Hallania kellett vóna róla, asszogyák híres, bár én nem értek ezekhez a dógokhoz. Mennem kell, munka van... - mondja, azzal cipekedik tovább.
- Értem! Köszönöm a segítségét - válaszolom és visszalovagolok a fogadóba és elmondom azt, amit megtudtam a többieknek.