![]() |
Quote:
vírusok DNS-ét már évek óta sikerült szintetikusan is létrehozni. és legutobb a nagy áttörés az volt hogy egy baktérium DNS-ét csinálták így meg. ami tényleg áttörés, mert sokkal nagyobb mint a vírusoké, de azért elég messze áll még az összetettebb többsejtü létformáktól:D |
Nem hiszek az evolúció elméletben.
Darwint tisztelem megalkotott egy elméletet a saját örülményei között, amit hiba lenne a jelen körülményei alapján vizsgálni. Tehát a baj forrása az, hogy nem igazán tudok arról, hogy bárki tovább tudta volna fejleszteni. Márpedig erre szükség lett volna. 2nagy kérdés van a számomra, amire nincs meg a válasz. Az egyik amit Kutyuleee említ, hogy élettelenből még senki nem csinált élőt. Erre jópáran azt a hülye kísérletet hozzák fel, hogy szervetlen anyagból aminosavak állnak elő, de az korántsem élet. Mások azt mondják, hogy volt rá 4milliárd év, hogy kialakuljon meg a sok millió bolygó közül valahol csak ki kellett alakulnia. Nyilván nincs 4milliárd évünk életet gyártani (valójában persze a Földnek 1 is elég volt a tudomány mai állása szerint), de a természetnek nem voltak irányított kísérletei. Tehát egyelőre még várom, hogy valaki életet gyártson. A másik amit nem tudok megérteni, azt nevezzük mondjuk evolúciós ugrásoknak. Egy baktériumból hogy a fenébe lesznek halak? A halakból pedig 4lábú élőlények? :eek: Másik téma, génmanipuláció. A különbség a fajnemesítéshez képest, hogy annak vannak természetes határai, például fajnemesítéssel disznóba sosem került volna medúza gén :p Amikor ez a téma, akkor én általában a következőt szoktam elmondani: Quote:
|
tény,hogy a gyakorlati haszna egyenlőre még csekély, de szépen lassan egyre több betegségnél tudják azonosítani a hibás gént
persze valszeg vannak olyan betegségek,amelyeket nem 1-2 gén hibás működése okoz,hanem egy rendkívül összetett kombinációkövetkezménye és nem mostanában találják meg rá a megoldást hogy hogyan lett az élettelenből élő:jó kérdés ami biztos lehet: valszeg voltak az ősbaktériumoknál jóval egyszerűbb élőlények, amelyek kevésbé bonyolult módon másolták magukat a baktériumoktól kezdve már tényleg simán értelmezhető a dolog, mivel a sejtosztódás exponenciális, ebből következően a variancia és variabilitás kellően magas számú igaz azért mégsem annyira egyszerű amíg a párszáz összhangban műkődő sejttől (pl egy alga) eljutunk egy bálna százezer trilliárd sejtjéhez... ha matematikailag nézzük ez nincs 60 sejtnemzedék, a probléma csak az, hogy ezeknek a sejteknek egymással összhangban működni is kell |
Quote:
|
Igen ez is elég nagy gond, hogy már a baktériumok is túl bonyolultak.
Nemrégiben viszont sikerült bizonyítani a nano baktériumok létezését. Ami talán lehetővé fogja tenni valami hihető elmélet létrehozását :) Kutyulee: Nem mondtam, hogy hülyeség, értem a gyakorlati hasznát is. De akkor is úgy érzem, hogy van egy határ. Ha nem lenne más választásunk az más lenne, de biztos van ezer más dolog vagy módszer, amivel lehetne helyettesíteni ezeket a dolgokat. |
Val
a mai evolúcióbiológusok szerint az élet kialakulásához elég volt egy önmagát replikálni képes anyag, nem kellett hozzá feltétlenül vírus vagy baktérium igaz van egy másik irányzat ami szerint a természetes szelekció magán az élő organizmuson fejti ki a hatását >>> ez kevésbé magyarázza hogyan lesz az élettelenből élő |
Kérdésem, szerintetek mi élő?
A vírusok már azok? És mi van a prionokkal amiknek még csak örökítő anyaguk sincs? Vagy az élet a kékmoszatoknál kezdődik? |
Quote:
Élő az, ami mutatja mind a hét életjelenséget. (Illetve a nyolcadikat is, azaz idővel meghal :) ) Az életjelenségeket nem tudnám mind felsorolni, de olyanok vannak közte, hogy táplálkozás, szaporodás, reagálás a környezetre. A vírus nem élő definíció szerint. |
Véleményem szerint a géntechnológia fejlődése és használata a támogatók és az ellenzők közötti kényes egyensúllyal összeségében hozzátartozik a természetes evolúcióhoz.
Hiszek az evolúcióban. De nem tartom kizártnak, hogy Isten teremtett mindent, az evolúciót is beleértve. Szerintem bizonyos értelemben minden él. Az egész Univerzum, de egy darabka kő is. Szerintem az él, ami öregszik vagy fiatalodik. (Pl. egy kő kopik, tehát öregszik, tehát él.) A 87 éves nagypapa sem tudja önmagát már tovább örökíteni, mégis mindenki azt mondaná rá, hogy él. Csak definíció kérdése az egész, hogy ki mit nevez élőnek, milyen tulajdonságot határoz meg kritériumnak az élő fogalmához. Van egy kifogás a szűkebb értelemben vett élet önmagától történő kialakulásának. Egyesek szerint matematikailag lehetetlen, mert a valószínűsége annyira kicsi. De ez hibás gondolat. Attól még, ha az élet kialakulásának valószínűsége nulla, annak ismeretében, hogy van élet, már nem feltétlen nulla. Ha pl. tudjuk azt, hogy van játékban egy érvényes ötös lottónk, akkor kicsi az esélye, hogy nyerni fogunk. De ha egy faluban lakunk, és halljuk, hogy abból a faluból nyert valaki, amiben lakunk, akkor sokkal nagyobb lelkesedéssel kaparjuk elő a szelvényünket és ellenőrizzük, nem-e mi voltunk a nyertesek. Ez a feltételes valószínűség lényege. Szerintem fel is oldja az élet kialakulsának valószínűséggel cáfolt ellentmondását. |
Nem értem hogy magyarázna meg bármit is a feltételes valószínűség :)
Az élet kialakulásának valószínűsége nem lehet 0, ez logikailag elfogadható, de lehet olyan kicsi szám, hogy csak egy bolygón alakulhasson ki az élet a sok millió közül. De ez se nem bizonyítható se nem cáfolható egyelőre :) Egyénként meg mégis lehet 0 az élet kialakulásának valószínűsége élettelen anyagokból. Ekkor persze eléggé leegyszerűsödik a dolog, és győz a teremtéselmélet. Én a kövekről kétségkívül elfogadom, hogy léteznek, de miért élnének? És ha élőnek is tekintjük teljesen lényegtelen. Köveket sok helyen lehet találni az univerzumban, nem túl érdekesek. Ha a biológiai értelemben vett élőlényekre akkor keresni kell egy másik szót. De ez csak játék lenne a szavakkal. Azt hiszem nincs olyan ember, aki tagadni merné, hogy a kő és a baktérium között olyan lényegi különbség van, ami megkülönböztetést követel a szavak szintjén is. És az már felettébb érdekes lenne, ha ilyen életet találnánk a Földön kívül (persze olyanra gondolok, ami nem földi eredetű) A természetes szelekcióban hiszek, mert az ép ésszel felfogható, de a hirtelen ugrásokat nem magyarázza meg. Quote:
Hogy gyárak engedik a vizekbe és a levegőbe a mérgező anyagokat, ami fajokat irt ki? |
All times are GMT +1. The time now is 07:25. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu