Hódító / Queosia forum

Hódító / Queosia forum (http://forum.hodito.hu/index.php)
-   Kreatív sarok :) (http://forum.hodito.hu/forumdisplay.php?f=48)
-   -   Verselő kedvű hódítósoknak :) (http://forum.hodito.hu/showthread.php?t=30)

tevary 04-03-2008 10:29

Quote:

Originally Posted by N.a.t. (Post 168170)
Előbb most másoknak adj elismertséget, ezután tevary.. is kaphat ismét...
...hogy én hogy utálom ezt az ablakot :mad:
A versed nagyon szép! :]]

N.A.T Köszönöm:)
Turku verse nekem tetszett, oly katonás:)
Sajnos zöldet én sem tudok adni:(

De a sok szomorúság után jöjjön egy kis tánc.

Táncos

Mozdul a láb
Mozdul a kéz,
Érzed a dalt
Szívedig ér.

Szól a zene
Neked üzen,
Fogd a kezem
Ropjad velem.

Pereg a bob
Ritmusa szól,
Szól a gitár
Neked dalol

Forog a terem
Szédül a hang,
Tánc az élet
Őrült kaland.

Lüktet a vér
Táncolj még,
Dobban a szív
Ritmust még.

De fárad a láb
S lassul tánc,
Múlik az élet
És múlik a láz.

N.a.t. 04-03-2008 11:55

Utálom a külső fórumot :[[ Mért van az hogy mindig épp annak nem tudok zöldet adni akinek szeretnék? :[[ Akinek meg nagyon nem szeretnék, annak bezzeg tudnék :/ De nekik juszt se adok, mert nincs mire :P
:]]

N.a.t. 04-03-2008 11:56

De kész röhej hogy se Turkunak, se kakasapónak se Cassinak nem tudok adni :[[ Mindegy, tudjatok róla hogy adnék ha tudnék :P :]]

Cassandra 04-05-2008 23:32

Jó látni, hogy nem halt ki a topik.:)
Lehet nem havonta kéne erre néznem és nem érnének ilyen meglepil?!
Csak így tovább, akinek tudtam és megérdemli adtam a zöldet, de csak egyvalakinek ment..:)

N.a.t. 04-08-2008 12:36

Én viszont szívesen olvasnék újabb verseket, írjatok, hajrá ;]]
Nekem most nagyon nincs hozzá kedvem :[[

Pali papa 04-08-2008 12:39

Quote:

Originally Posted by N.a.t. (Post 168927)
Én viszont szívesen olvasnék újabb verseket, írjatok, hajrá ;]]
Nekem most nagyon nincs hozzá kedvem :[[

Pedig szívesen olvasnék valamit a te tolladból...
:)

N.a.t. 04-08-2008 12:43

Quote:

Originally Posted by Pali papa (Post 168928)
Pedig szívesen olvasnék valamit a te tolladból...
:)

Majd próbálom kicsit összeszedni magam, csak.... :[[
Addig írj te valami szépet kérlek ;]]

Pali papa 04-08-2008 12:45

Quote:

Originally Posted by N.a.t. (Post 168929)
Majd próbálom kicsit összeszedni magam, csak.... :[[
Addig írj te valami szépet kérlek ;]]

Én befogadó vagyok, nem tudok saját verseket... :(
Plussz, épp depresszív korszakom élem...

N.a.t. 04-08-2008 13:00

Te is fiam, Brutus... (hangulatjelentés, avagy mért nincs ihlet. )

Nem értem mi történt mégsem,
Vérben úszik a testem,
Ellenem fordult a világ,
Összeesküdve -sehol egy korlát...
Még ő is a gyilkosommá vált.
Mért tetted ezt Testvér?
Sebzett szívembe tőrt mért döftél?
Üvölt a fájdalom a néma szájamon,
Az utolsó szó jogán ordítok...
Nem hagyom!

(Na ezért nem írok, ennél jobb nem hagyja el a tollam most, ez a "színvonal" meg nem megörökítendő :/ :]])
Adhattam volna neki azt a címet is hogy "Hold egypercese az emberekről... :P)

Topsy 04-08-2008 20:34

Juhász Gyula

Anna örök


Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen

Pali papa 04-09-2008 11:21

Kosztolányi Dezső: MOSTAN SZÍNES TINTÁKRÓL ÁLMODOM

Mostan színes tintákról álmodom.

Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.

Kiszínezném vele az életem.




Igen, kiszínezném...

Topsy 04-11-2008 06:46

Költészet napja
 
József Attila születésnapja és a Költészet napja:)

NEM EMEL FÖL



Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.
Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

Fogj össze, formáló alak,
s amire kényszerítnek engem,
hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.

Tudod, szivem mily kisgyerek -
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

Kinek mindegy volt már a kín,
hisz gondjaid magamra vettem,
az árnyékvilág árkain
most már te őrködj énfelettem.

Intsd meg mind, kiket szeretek,
hogy legyenek jobb szívvel hozzám.
Vizsgáld meg az én ügyemet,
mielőtt magam feláldoznám.

Topsy 04-11-2008 19:38

Radnóti est
 
elnézést, de ma még egy verset felteszek:)
Most jöttem meg egy Radnóti estről és még a hatása alatt vagyok

Radnóti Miklós

SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

1944. április 30.

N.a.t. 04-11-2008 19:53

Petőfi
HA FÉRFI VAGY, LÉGY FÉRFI...


Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele...
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtevé
Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
"Koldusbot és függetlenség!"
Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,
Erős, bátor, szilárd.
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.

Pest, 1847. január

Fefe013 04-11-2008 20:02

Radnóti Miklós: Nem tudhatom.
 
Ha már Radnóti, akkor tőle az egyik kedvenc versem:

Radnóti Miklós: Nem tudhatom...

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

N.a.t. 04-11-2008 20:18

mert csak:

Petőfi
A FARKASOK DALA


Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.

Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;

S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.

Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor...
De szabadok vagyunk!




A KUTYÁK DALA


Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt;
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.

Mi gondunk rá? mienk
A konyha szöglete.
Kegyelmes jó urunk
Helyheztetett ide.

S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!

Pest, 1847. január

....nc....

tevary 04-15-2008 07:34

Petőfi Sándor: Világosságot!

Sötét a bánya,
De égnek benne mécsek.
Sötét az éj,
De égnek benne csillagok.
Sötét az ember kebele,
S nincs benne mécs, nincs benne csillag,
Csak egy kis hamvadó sugár sincs.
Nyomorú ész,
Ki fénynek hirdeted magad,
Vezess, ha fény vagy,
Vezess csak egy lépésnyire!
Nem kérlek én, hogy átvilágíts.
A másvilágnak fátyolán,
A szemfedőn.
Nem kérdem én, hogy mi leszek?
Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok?
S miért vagyok? . . .
Magáért születik az ember,
Mert már magában egy világ?
Vagy ő csak egy gyűrűje
Az óriási láncnak,
Melynek neve emberiség?
Éljünk-e önnön öröminknek,
Vagy sírjunk a síró világgal?
Hány volt, ki más szívéből
Kiszíta a vért
Saját javára,
És nem lett büntetése!
S hány volt, ki más javáért
A vért kiontá
Saját szívéből,
S nem lett jutalma!
De mindegy: aki áldozatnak
Od' adja életét,
Ezt nem díjért teszi,
De hogy használjon társinak.
S használ-e vagy sem?

A kérdések kérdése ez;
s nem a "lenni vagy nem lenni"?
Használ-e a világnak, aki érte
Föláldozá magát?
Eljő-e a kor,
Melyet gátolnak a rosszak
S amelyre a jók törekednek,
Az általános boldogság kora?
S tulajdonképpen
Mi a boldogság?
Hisz minden ember ezt másban leli;
Vagy senki sem találta még meg?
Talán amit
Mi boldogságnak nevezünk
A miljom érdek,
Ez mind egyes sugára csak
Egy új napnak, mely még a láthatáron
Túl van, de egykor feljövend?
Bár volna így !
Bár volna célja a világnak,
Bár emelkednék a világ
Folyvást, folyvást e cél felé,
Amíg elébb-utóbb elérné!
De hátha úgy vagyunk,
Mint a fa, mely virágzik
és elvirít,
Mint a hullám, amely dagad
Aztán lesimul,
Mint a kő, melyet fölhajítnak,
Aztán lehull,
Mint a vándor, ki hegyre mászik,
S ha a tetőt elérte,
Ismét leballag,
S ez így tart mindörökké:
Föl és alá, föl és alá . . .
Irtóztató, irtóztató!
Kit még meg nem szállott e gondolat,
Nem fázott az soha,
Nem tudja még: mi a hideg!

E gondolathoz képest
Meleg napsugár a kígyó,
Mely kebelünkön jégcsap gyanánt
Vérfagylalón végigcsúszik,
Aztán nyakunkra tekerőzik,
S torkunkra folytja a lélegzetet.

Pest, 1847. március

Topsy 04-18-2008 15:09

[Wass Albert Magyar cirkusz

Ismertem már ezt a verset, de így előadva kapta meg igazi értelmét :)

Fefe013 04-18-2008 15:13

Quote:

Originally Posted by Topsy (Post 170429)
Wass Albert: Magyar Cirkusz - Bubik Istvan előadásában

Ismertem már ezt a verset, de így előadva kapta meg igazi értelmét :)

Nekem nem nyitja meg:( De kikerestem...

Topsy 04-18-2008 15:20

Quote:

Originally Posted by fefe013 (Post 170430)
Nekem nem nyitja meg:( De kikerestem...

Jogos elbénáztam :D, most már jó :)

Tsobi 04-20-2008 22:37

Szerelmem könnyű szárnyán szálltam én




Szerelmem könnyű szárnyán szálltam én,
Amint a nagy Ő belépett elém,
Csipkés és cifra álarc volt rajta,
De szépségét el ez sem takarta.


Bálon voltunk,így táncot lejtettünk,
Lépésről lépésre együtt mentünk,
Álom volt ez,egy nagyon szép álom,
Hogy két ilyen ember egymásra találjon.


A bálnak vége volt,ősök jöttek,
Mindkettőnket más irányba vittek,
A varázs,ami volt,elszaladt,
Kettőnk közt a szívkapocs megszakadt.


Megszállottan kerestem Júliát,
Míg eljutottam ablaka alá,
Verset szavaltam és hódítottam,
Köztünk a szerelmet megtartottam.


Voltak,kik frigyünket ellenezték,
Jöjjön halál,csak céljukat ne érjék,
Halál jött is,de nem reám sújtott,
A nagybácsi szívébe tőrt nyomott.


Meghalt az öreg,s engem ítéltek,
Bíróság előtt én biz nem féltem,
Száműzni akartak,de nem tették,
Inkább halálomnak hírét vitték.


Szerelmes Júliám öngyilkos lett,
Azt hitte Rómeója hagyta el,
Nincs élet már több a leány nélkül,
Hiánya miatt testem mellé ül.


Tőrt nyomtam szívembe,jobb lesz így majd,
A párok a mennyben találkoznak,
Isten színe előtt így esküdtünk meg,
Mai napig tart a Nagy Szerelem.

tevary 04-21-2008 08:20

Az utolsó angyal

Egy angyal repül fent az égen,
Ott repül magányosan már nagyon-nagyon régen.
De már alig repül, alig van ereje,
A végső búcsújának talán épp itt az ideje.
Azt mesélték nekem egyszer, hogy az angyalok örökké élnek,
Ám ez badarság, hisz ha megsebzik őket, ők is elvéreznek.
S ezt az angyalt is kegyetlenül megsebezték:
Hiszen megalázták, eldobták, s elfeledték.
Most ez az angyal összetörten száll,
Hisz megnyugvást még a Mennyben sem talál.
Inkább a pokol tüzében kárhozna el,
Hiszen a szív melyért élt már nem felel.
Meggyötört szíve szüntelenül egy valakiért dobog,
Azért a valakiért aki érte már nem zokog.
Talán ő már elfeledte a lányt ki érte dobta el az életet,
S választotta a visszafordíthatatlan, örök angyallétet.
A kislány imádta a fiút, érte élt,
Mindent ettől a fiútól várt, s remélt.
Vakon bízott benne, hitt neki,
Nem gondolta hogy pont ő fogja becsapni.
Ám egy bús napon bekövetkezett a nagy hiba,
Melyből lett e keserű tragédia.
Nem lehet tudni milyen nap is volt,
Csak annyit tudok az égen már fent ragyogott a hold.
Besütött egy rideg sziklaszirtbe,
A sötét sziklaszirt legzugabb részébe.
Ott feküdt a lány, s a hold a sugarával az arcát kényeztette,
Ám megrémült, hiszen a lánynak csupán jéghideg arcát érinthette.
Halott lett a lány, hisz belehalt abba,
Hogy magától a szerelme kegyetlenül eldobta.
Nem tudja már meg soha hogy mit tett hogy ezt érdemelte:
Hogy a fiú kegyetlen szavaival még éltében eltemette.
Elküldte a fiú egy szomorú délután,
Felhívta a kislányt telefonon, hogy ennyi volt, nincs tovább.
A telefonban áradtak a fiúból a szavak,
Ám e szavak a lány fülébe soha el nem jutottak.
Hisz mikor a srác kimondta hogy most már nem kell neki, vége,
Onnantól a lány nem hallott semmit, csak egyetlen dolog járt eszébe:
"Eldobott engem, nem kellek már neki,
De mondd Istenem, mit ártottam én neki?
Én mindig hűen szerettem,
Akármerre is járt soha sem feledtem.
Életemet adtam volna akármikor érte,
Hogy végre örökre az eszébe vésse,
Hogy mindenkinél többet jelent nekem,
S még akkor is magam előtt látom, ha nincsen velem.
Hisz belevéstem szívembe csodálatos alakját,
A teste minden zegzugát, s arca mesés báját.
Mit tettem, mondd, én mindent gondoltam,
De Tőle, az életemtől ezt soha nem vártam.
Csak így bejelenti nekem, hogy nem kellek már neki,
Hogy örökre hagyjam el, hisz csak egy dolgot akar: feledni.
Mondd Uram mit vétettem?
Talán az volt a baj hogy ennyire szerettem?!"
S ekkor kiejtette a kezéből a kagylót,
Kirohant a szobából, s becsapta maga mögött az ajtót.
Rohant a sötét utcán, futott a semmibe,
Hisz úgy gondolta életének nincs már semmi értelme.
A könnyei szakadatlanul áztatták sápadt arcát,
A lány nem bírta tovább vívni a túlélés harcát.
Csak futott, futott, mindig előre,
Nem nézett soha hátra, csak a távoli messzeségbe.
Könnycseppek folytak arcán, mint véget nem érő zokogás,
Csábította a halál csókja, a vágy, a mélység, a zuhanás.
Éjszaka volt már, csendes volt a táj,
Törött szívének zokogó hangja tépte szét a homályt.
Éjszaka volt már, rideg volt a táj,
Lelke rohanó álmának múló hangja szállt.
Nem tudta merre járt, ismeretlen volt minden,
Tudta nem akar már élni, csak a halált keresi szüntelen.
Élni nem akar, csak feküdni egy mély verembe,
Ahol a sír betakar, nem nézni már semerre.
Csak magába nézni, nézni a káoszt, mi most benne lángra kap,
Ezer gondolat benne, mi most már végleg békén hagy.
Nem gondolt már semmire, csak a halál ölelő karját kutatta,
Kúszott fel a hegytetőre, arra hova az utat a szíve súgta.
Mintha az ég érezte volna a lány rideg fájdalmát,
A komor égből hópelyhek zuhantak alá.
Csak estek és estek szakadatlan,
S beborították a tájat, mint nagy fehér paplan.
Fehér lepel lepte be a tájat,
Nem volt az más, mint angyalszárnyak.
Tiszta volt minden, csendes és élő.
Egy kivétel köztük épp ő.
Csendesen kullogott a sötét magányban,
Szívből szeretett, de hol van most? A halál torkában.
Kiáll a sziklaszirt szélére,
Könnyei folynak szüntelenül képére.
Néhány perc még,
S végre eljön a csodás vég.
Halkan elkezd esni az eső,
Szomorú az ég, épp ahogy ő.
Véget ér a szírt, nincs tovább,
Egy szenvedő test zuhan alább.
Törött szárnyából hullnak a tollak,
Egy elmúlt szerelemről fájdalmasan dalolnak.
S az utolsó valódi angyalról,
Aki soha többé nem kért a "jóból"...
De mi történt ez alatt azzal a bizonyos fiúval?
Nagyon megijedt mikor megszakadt a vonal.
Észbe kapott hogy nem éri el a lányt sehol,
Szíve egyre gyorsabban és gyorsabban zakatol.
Hiába kérdezett ő bárkit,
Nem tudtak a lányról semmit.
Pánikba esett hirtelen,
Felkapta telefonját s hívta a lányt reménytelen.
A telefonom csörgött, s kiírta a neved,
Sokáig néztem, ám most félrefigyelek.
Az eső csak hullik és hullik megállíthatatlanul,
- "Meg kell keresnem!" -kiabálod szakadatlanul.
A szakadó esőben nevemet kiáltoztad,
A távolból egy hang szól, s egyre hangosabb.
Én halkan súgtam: "Itt vagyok"
Ám remegő hangom elcsuklott, te nem hallhatod.
Felpillantok az égre, arcomat a zápor áztatja,
-"Szerelem!!!" - a távolból valaki szüntelenül ezt harsogja.
Érzem közeledik hozzám, mindjárt ideér,
Ám engem a halál szorítása hamarosan elér.
S akkor meglátlak, az arcodon a kétségbeesés fájdalma megijeszt,
Te átölelsz engem, megcsókolsz és azt mondod szeretsz.
Szememet a könny átfutotta, karom szorítása elgyengült,
Szemem pajkos csillogása végleg homályba merült.
Elszállt meggyötört lelkem, s végleg elsuhant,
S a srác elengedte a lány kezét s az a földre zuhant.
Mindenhol apró tollpihék és vércseppek,
Ám a fiú csak térdel a lány mellett, ujjai reszketnek.
A távolból alakok futnak, egyre közelednek,
Kihúzzák a lányt a sziklák közül, ám már nem segíthetnek.
A fiú feláll, ám újra térdre rogy és sír, mint egy kisgyerek,
Aki a sors ellen semmit de semmit nem tehet.
Nem mer közel menni a lányhoz, pedig tudja, hogy muszáj,
Ha még egyszer látni akarja azt a pillantást, mielőtt rátalál a homály.
Látja a lányt, ahogy ében haja az arcába lóg,
Tűz piros vére hófehér arcán végig folyt.
Már csupán vére melegíti kihűlt ajkait,
A fiú tudja, soha többé nem simogathatja karjait.
A srác odamenne és megcsókolná, a többiekkel nem akar törődni,
Hisz neki az élete, fekszik ott és búcsú nélkül nem tud tőle megválni.
Erősnek érzi magát, de mikor meglátja a lány szemében az utolsó könnycseppet, elveszti reményét,
Megsimogatja arcát, füle mögé betűri haját, így búcsúztatja kedvesét.
Egy utolsó szót, egy utolsó hangot rebeg, de nem érti senki sem,
Azt mondja: "csak Téged szeretlek egyetlen kedvesem..."
S jött a kegyetlen első éjszaka, a szürkületből sötét fátyol lett,
Az ég újra beborult, az eső újra szakadni kezdett.
Sírt mindenki, sírtak a fák, sírtak a szelek,
Mindegyik szüntelenül s értetlenül zengte a nevet.
A srác tudta itt az ideje, hogy leírja életében miket tett,
S itt az idő elmondani mindent, amit ezen a világon valaha szeretett.
Hamar vége lett a sornak, hisz egy nevet tudott ami örökre szívébe vésődött, mit soha nem tud feledni,
Egy angyal nevét, ki most már a felhők közt dalol, kit képes volt eldobni.
Múlnak az évek, a távoli hang halkul,
Ahogy telnek az évek a fájó érzés is fakul.
De egy dolog örök és ez soha nem vész el,
Ha valakit szeretsz tiszta szívből, soha ne feledd el!
De nem is tudná már sohasem feledni,
Hisz nem telik el úgy nap, hogy ne kezdene gondolkodni,
Azon a csodás lányon, ki egykoron érte élt,
Aki soha semmit nem parancsolt, csak hűn remélt.
Ám a fiú már soha nem fog a lánytól szabadulni,
Hisz szívének mélyéről nevét soha nem fogja kitörölni.
Olyan neki a lány, mint a szó, melyet nem tudsz mihez kötni, mégis ott van benned,
Mint csodás hang mi belül zeng és üvölti a neved.
Mint ágy mi puha és oltalmat ad neked mikor minden fáj,
Mint egy régi történet, mint ezerszer elmeséltek már.
A srác csak futni akarna és nem nézni soha hátra,
Hisz nagyon fájna neki amit ott látna..."

Turku 05-05-2008 19:54

Szerettem volna

Szerettem volna szárnyakat, de csak láncokat kaptam.
Szerettem volna barátokat, de csak magányt kaptam.
Szerettem volna szerelmet, de csak tagadást kaptam.
Szerettem volna szabad lenni, de csak rabságot kaptam.
Szerettem volna a boldogságot ereimben érezni, de bele, csak cementet kaptam.
Szerettem volna álmokat álmodni, de a valóságra ébredtem.
Szerettem volna halált kapni, de csak életre ítéltek.
Szeretnék újjászületni, de már megkaptam előző életem büntetését.
Talán a bizalom hűtlenségét?
...de szerencsére rövid az élet.

Fefe013 05-11-2008 10:54

Juhász Gyula - Trianon
 
Juhász Gyula: Trianon


Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol
Arany Jánost ringatá a dajka
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

BimmBimm 05-31-2008 07:42

Wass Albert: Magyar cirkusz


Cirkuszról álmodtam az éjszaka.
Emberek, az álom szörnyű volt!
Még le sem ment a nap egészen
s már följött véresen a hold!
Indulót kürtölt frakkosan a Halál!
Körben a világ valamennyi népe
megtöltötte a páholysorokat
s minden szem az arénát nézte.
Ott gyilkolták egymást a magyarok,
Torz jelmezekben részegen!
Szemükben láz, kezükben kés
s csorgott a vér a késeken...!
Mindenki küzdött ott mindenki ellen
és ezer bohóc röhögött!
A világ jelszavakat ordított
és fogadásokat kötött:
 Én arra a vörösre fogadok!
 Enyém a zöldinges legény!
 Szorítsd, te Árpád-címeres!
 A gatyás paraszt az enyém!
S a magyarok csak ölték egymást.
Tombolt a halál-zenekar.
S Európa cirkusz-porondján
fogyott, fogyott a magyar.
Aztán a végin egy maradt csak.
Ezer sebéből folyt a vére.
Bámult fáradtan, eszelősen
a véráztatta csatatérre.
A nézők elszámolták a fogadásokat.
Aki vesztes volt, fizetett.
Nehányan már ásítottak is.
Aztán mindenki hazament.
Pár kapzsi suhanc még összeszedte
az elesettek rongyait.
Aztán már csak a hold bámulta
borzadt szemével, vörösen
az új magyar Kaint.

Szigibabe 06-08-2008 10:16

Csys...

Bántó szavak szállnak a fekete éjben,
Sötét vadak köröznek a messzeségben.
Idegen gondolatok ezrei támadnak,
Ördögi gonoszságukkal majd' megfojtanak.

Kócolja a hajam a tomboló szél,
Lehajtott fejjel bandukolok én.
Egyik lábam teszem a másik után,
Baktatok végig a forgalmas utcán.

Csodálkozva emelem fel a fejem,
Mintha valami érintette volna kezem.
A levegőben kering egy papírdarab,
Lassan, de biztosan követi az utam.

Teleírt oldalak játszanak a fejem felett,
Nincs, ki akadályozná féktelen röptüket.
Egyszer egyik, majd a másik oldalával -
Csábítja szemem gyönyörű mosolyával.

Mint apró bogarak a forró betonon,
Úgy kavarognak a betűk a papírlapon.
Önkéntelen nyújtózik a kezem utána...
Hátha mégsem volt minden hiába.

Kíváncsi szemek fürkészik arcomat,
Lelkemet nyugtatják az ölelő szavak.
Elhagyatott szigetként állok a téren,
Az embertömeg kellős közepében.

Szigibabe 06-08-2008 10:21

és mert voltam jobb kedvemben is mostanában, megosztom ezt is veletek, ha nem bánjátok... bár ez inkább olyan kis butácska :)

For fun

Piros alkotta kontúrját,
Körülölelték sokszínű kockák.
Piros nyelvét nyújtogatta,
Piros masniját igazgatta.
Huncut szemével kacsintgatott,
Nyugodni engem nem hagyhatott.
Talán bohókás mivolta.
Talán vidám játéka.
Rá sem néztem volna alapban,
De szemei nevettek rám a kirakatban.
Bementem hát, elkaptam a grabancát,
S azóta lábamon koptatja a talpát.

:)

Topsy 06-27-2008 16:51

Wells: A keresztről

Isten nagy terhet rótt rám egy napon:

Súlyos keresztet, hogy hordjam a hátamon.

Éppen roskadtam a szörnyű súly alatt,

Mikor egy oroszlán állta utamat.

Fohászkodtam. Ó Istenem, ne ereszd!

S kezemben fegyverré lett a kereszt.

Elvégezte művét a vadállaton

És keresztté lett ismét a vállamon.

Én vánszorogtam át erdőn, mezőn,

Földre roskadva elhagyott erőm.

Sóhajtottam, ó Isten, elveszek

És szárnyas bottá lett a kereszt.

Repülve vitt tovább és a gyönge test

Újból élni kezdett.

Majd ismét felszökött Vállamra a kereszt.

Pusztában éltem, perzselt a homok.

Küzdve éreztem, földre roskadok.

Sehol árnyék. Perzselő lángsugár.

Felsóhajtottam, hogy minden oda már.

És akkor meglepett a kegyelem,

Élőfává lett a keresztem.

Álomban kerestem új erőt,

S keresztem velem volt, mint azelőtt.

Azóta, hogy életem napja múl,

Mindig a terhem vált áldásomul.

Nem is dobom el életem során,

Mert ez lesz egyszer majd a koronám.

LordYsolt 06-27-2008 20:58

Még magam sem tudom….

Magányos szigeten
ezernyi virág között
kínod leled.
Versem írom
értelme nincsen,
üres mondatok
fordulnak ki a tollból,
összefüggéstelen képtömeg,
mit most eléd festek.
Hol kín,
hol szenvedély,
s ott van maga a tökély.
Alkotás vágya közt,
pusztítást szül a néma düh.
Mi fejemben megterem
élettelen jön e világra,
torz mementója
egy próbálkozásnak.
Néha jobb ülve várni,
van mikor elé kell rohanni,
senki nem ad tanácsot
azt csak Te érzed.
De ne add fel!
A tagadás
Halál
Mely véget vet,
és folytatást terem.
Ezer éves büszke szilfa
teteme felett a szél
diadalmasan süvít,
megmutatta erejét.
Ám a szilfa tövében,
megannyi lehetőség,
dugja ki a fejét
és a halott fa körül
az élet újra ünnepli
Diadalát!
Egy szilfa helyett ezernyi áll
vastag falként
Töri meg a szél akaratát.
Kusza gondolatok,
elhalva újat teremtenek.
Pusztulunk és újjáéledünk.
Neki kezdünk és befejezzük,
talán azt is amire vágyunk.
Érthetetlen képek
még is szépek.
Értelmük nincsen?
Úgy is azt látod meg
amit akarsz!

Topsy 07-30-2008 14:39

Elbocsátó, szép üzenet
 
Ha már egy másik topicban szó esett erről a versről:)
Ady Endre
Elbocsátó, szép üzenet


Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegyből, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énemből valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeiből egy nőre.

Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

tevary 09-21-2008 18:01

Folyó partján

Kint ülök a Zagyva partján
Hallgatom a víz csobogását
Falevél is halkan zizzen
Lehull, s úszik a vízen.

Mint egy piciny kis csónak
Lágyan ringatózik a folyóban.
Fák lombajai susognak,
Talán egy dallamot dúdolnak?

Valahol egy halk zene szól
Dallam csendül lágyan szól,
Regél az elmúlt ifjúságról
S egy csodás régi nyárról.

E régi szerelem oly csodás
Mely ma már emlék csupán.
Elhalkult a dal nem szól már
Csak a víz csobog tovább.

Ni csak a falevél is úszik tovább,
Viszi a hírt hogy még mindig fáj.
Menj csak piciny csónak
Haladj tovább a folyóval.

S ha látod őt, mond el neki,
Van egy lány ki nem felejti.
Szívében őrzi még a múltat
S a dalt, mit együtt dúdoltak.

csabi 09-21-2008 19:59

Quote:

Originally Posted by tevary (Post 191465)
Folyó partján

Kint ülök a Zagyva partján
Hallgatom a víz csobogását
Falevél is halkan zizzen
Lehull, s úszik a vízen.

Mint egy piciny kis csónak
Lágyan ringatózik a folyóban.
Fák lombajai susognak,
Talán egy dallamot dúdolnak?

Valahol egy halk zene szól
Dallam csendül lágyan szól,
Regél az elmúlt ifjúságról
S egy csodás régi nyárról.

E régi szerelem oly csodás
Mely ma már emlék csupán.
Elhalkult a dal nem szól már
Csak a víz csobog tovább.

Ni csak a falevél is úszik tovább,
Viszi a hírt hogy még mindig fáj.
Menj csak piciny csónak
Haladj tovább a folyóval.

S ha látod őt, mond el neki,
Van egy lány ki nem felejti.
Szívében őrzi még a múltat
S a dalt, mit együtt dúdoltak.

mintha rólam és a sok-sok évvel ezelőtti bnőmről szólna.. a mai napig eszembe jut az a Zagyva parti éjszaka Jászberényben.

tevary 09-23-2008 09:54

Quote:

Originally Posted by oh-ogo (Post 191492)
mintha rólam és a sok-sok évvel ezelőtti bnőmről szólna.. a mai napig eszembe jut az a Zagyva parti éjszaka Jászberényben.

A kitalált és a valós esemény, véletlen egybeesésért elnézést kérek :rolleyes:

vityu 09-25-2008 15:55

Alattomos árnyékként tör felém,
Kegyetlen karmokkal mar belém.
A vér folyik, nedves melegség...
Mind gyorsabban patakzik az éltető,
Egyre csak fogy a hátralévő idő.

Megrémülök, két kézzel kapaszkodok
Az élethez, az emlékekhez kapok.
Ujjaim a levegőt marják...
De lassan előtör minden, mit tettem,
Minden, amiért jó, és rossz is lettem.

Meglátom az árnyat, a felismerés bénít,
Az arca nem mosolyog, vicsorít.
Nem kell, hogy mondja, tudom:
Nem élhetem túl ezt az estét,
A halál fedte fel előttem a testét.

Unatkoztam a melóba, és ez lett belőle! :o

Tsobi 09-25-2008 16:02

Quote:

Originally Posted by vityu (Post 191819)
Unatkoztam a melóba, és ez lett belőle! :o

Nekem nagyon tetszik!!

vityu 09-25-2008 16:08

Quote:

Originally Posted by Matador (Post 191820)
Nekem nagyon tetszik!!

Ó, köszi! :)

Rebarbara 10-01-2008 16:46

Alkony
 
Pépesre rágott szavak
bántanak, elsárgállott pillanat
a tűző nap hevében
felejtett üres napok végében
lődörgő láncra fűzött alkony.
Álmaimban illúzió arcod
kínál fel kérdést,
édes feledést
ébredés nélkül.
Citromból facsart jelenünk
szegül a képzelt
világok ellen.
Kék tablettába
zárt utazás a mába
ténfergő
töltődő
mindennapok. Hiányzol.
Ajánlanék kies vízpartot
szótlanságban fogant
csókot, pillantásba
sűrített dimenziók
közt utaztatott
test érintett bőr-érzék foszlányt
üres héjba zárt morajlást.
Adnám szó helyett ajkam
szél sóhajába hajtott nyakam
tenyeredbe reszkető
édes illat-bőröm.

Rebarbara 10-01-2008 18:27

Elhalasztott értékelés
 
Számot kell adnom a mindennapok
hiába folyt láncreakcióba torkolt
unalmas perceiről. Mi történt?
Semmi. Az idő idilli felén
megtorpant a cselekmény és a mélypont
az asztallapon koppant homlok
még sírni is unalmas támasztása.
Elmúlt a nyár, fárad az ősz nemsokára
befut a tél is. Szemtelen veréb
csipegeti az eb ebédjének maradék felét.
Ökörnyál csillan ahogy átvág
a kertbe csurgó fény-nyaláb
hosszán. Időtlen délutánban ringanak
a fák, s a koronában felejtett madarak.
Unatkozom. Se menni, se maradni
nem lehet. A kutyának ugatni
kell, a postás alatt nyikorgó
bicikli felveri az utcák csaholását. Rádió
üvölti a térre a napi híreket
nehéz ebéd üti agyon a delet.
Kocsi előtt megfáradt söröslovak
tapossák a kanyargó betonutak
poros szélét. Minden lépés
közelebb hozza az estét.
Vacsora mellé terített villódzó képek
zsongítják a tudatot. Árnyékba lépnek
a logika alapjai, hogy a fröccsenő víz
lemossa a nap szennyét. Testre száradt kín
gyürkőzik a habbal, feloldoz a törölt
arcba futó vér, sápadt bőr pír-festő
szusszanás után
a vetett ágy.

Ditke 10-02-2008 11:49

Quote:

Originally Posted by Rebarbara (Post 192328)
Számot kell adnom a mindennapok
hiába folyt láncreakcióba torkolt
unalmas perceiről. Mi történt?
Semmi. Az idő idilli felén
megtorpant a cselekmény és a mélypont
az asztallapon koppant homlok
még sírni is unalmas támasztása.
Elmúlt a nyár, fárad az ősz nemsokára
befut a tél is. Szemtelen veréb
csipegeti az eb ebédjének maradék felét.
Ökörnyál csillan ahogy átvág
a kertbe csurgó fény-nyaláb
hosszán. Időtlen délutánban ringanak
a fák, s a koronában felejtett madarak.
Unatkozom. Se menni, se maradni
nem lehet. A kutyának ugatni
kell, a postás alatt nyikorgó
bicikli felveri az utcák csaholását. Rádió
üvölti a térre a napi híreket
nehéz ebéd üti agyon a delet.
Kocsi előtt megfáradt söröslovak
tapossák a kanyargó betonutak
poros szélét. Minden lépés
közelebb hozza az estét.
Vacsora mellé terített villódzó képek
zsongítják a tudatot. Árnyékba lépnek
a logika alapjai, hogy a fröccsenő víz
lemossa a nap szennyét. Testre száradt kín
gyürkőzik a habbal, feloldoz a törölt
arcba futó vér, sápadt bőr pír-festő
szusszanás után
a vetett ágy.

Nem semmi...! Ettől most picit pépes lett az agyam...:eek:

Topsy 10-03-2008 21:11

Rebarbara, nekem nagyon tetszenek a verseid :)


All times are GMT +1. The time now is 18:12.

Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.

Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító

Partnerek: Játékok, civ.hu