Farkasnak:-Azért ne legyél részeg, ha bármi baj van, hogy fogsz reagálni, ha horkolsz?

Megyek beszélek Morel-el és Alysium-mal. Megkérem őket, hogy 3 óra alvás után keltsenek fel aztán másik 3 múlva keltem a követkzőt őrnek. Rendben?
Morel alszik.

Mikor felriadok bárddal a kezemben kirontok a folyosóra és körbenézek-hallgatok történt-e valami.
Láthatóan, hallhatóan nem történt semmi különös.
Alysium azt látja, hogy kb két és fél óra után Gren kirohan a szobából, nem is kellett ébreszteni
Gren felé egy kicsit megilletődötten:
- Jól vagy Gren?
- Még nem jött el az idő - mosolygok.
Alysium-nak:-Nem vagyok jól. Valami baj van. Csak nem tudom mi. Történt valami?
Közben odamegyek Morel szobályához és benézek hozzá, meg Farkashoz is.
Morel láthatóan nyugodtan alszik.

Amikor Gren elmegy aludni én is így teszek. Előtte még leküldök némi (kb 3-4 decit) páleszt. Fegyvereket kézközelbe rakom, a zsákomat pedig a bejárathoz fektetem, hátha átesik rajta az, aki túl gyorsan akar bejönni.
Teljesen nyugodtan alszol, egyáltalán nem álmodsz.

- Hát látszik rajtad az izgatottság! Előbb nyugodj meg, nem űz a bűzös ork horda...! Remélem - elnyomok egy mosolyt.
- Az ég adta világon semmi sem történt, sem egy hang, sem egy légy zümmögés!
Felállok és mivel nincsenek messze a szobák egymástól így egy kicsit ki is nyújtózom és Grennel megyek.
Ha Farkast is rendben találom (rendben találod) akkor Alysium-hoz fordulok.
-Mindenféle furcsa álom van néha. Ma reggelre Farkas is hasonlót álmodott. Nem tudom mitől de nagyon fárasztó is. Megkérhetlk, hogy egy fél időt még maradj? Megpróbálok pihenni is, mert most tán még fáradtabb vagyok mint lefekvés előtt.

Amennyiben még bírom. Még 2 órát biztosan kibírsz.
- Persze! Aludj csak, majd 2 óra múlva váltalak!

Mielőtt elalszok még próbálok beállítani pszivel egy ébresztést 2 óra múlvára.

Gren visszafekszik aludni, és édesdeden alszik, nem álmodik semmit. Furcsa mód két óra alatt jobban kipiheni magát, mint gondolta volna.

Kb fél órával aután, hogy Gren visszavonult ismét, kezdesz fáradni, és megdörzsölöd a szemed, hogy frissebb legyél, mire befejezed egy sárkánymináts köpenybe öltözött niarei kislány ül veled szemben, és mihelyst ránézel csacsogni kezd:
- Szia! Van kedved beszélgetni velem? Sajnos a másik hozzád hasonló már elment, de ő nem is akart velem beszélgetni, undok volt és elzavart. De te ugye, ugye nem zavarsz el?
Egy kicsit meglepődök, újra megdörzsölöm a szemem, hogy nem látomás vagy illúzió, ha nem:
- Szervusz! Hát nem a legjobbkor jöttél Te lány, mert dolgom van, na de egy picit ráérek! - mosolygok felé.
- Miről szeretnél beszélni?
- Bármiről - vonja meg a vállát.
- Mi a neved? Hogy kerültél ide? Hol vannak a szüleid?
- Lin vagyok, itt lakom. Te hol laksz és mi a neved?
- Én Alysium vagyok! Látod most perpillanat nem lakom sehol, vagyis talán én is majd itt fogok egy picike ideig lakni, de amúgy a messzi erdők gyermeke vagyok!
- Én még sose jártam erdőbe. Az milyen hely?
- Az erdő, ahol én lakom egy nagyon szép hely! Sok fa él benne! Nyáron a kellemes szellők és enyhülést adó árnyékok otthona, nyáron télen pedig az apró hópelyhek játékos mezeje! Egyszer megkérhetnéd a mamád, hogy vigyen el téged sétálni egy ilyen helyre! Nem bánod majd meg! - mosolygok.
- Soha nem láttam még fát, és nem tudom mi az a hópehely - mondja szomorúan a lányka - tudod, én sose voltam még kint, csak itt bent a házunkban. Anyu nem enged ki a házból, hiába kérem. Mondjuk boldog vagyok itt, mert sokan jönnek-menek, de egyszer azért megnézném mi van odakinn.
- Hmmm, szóval még sosem voltál kint, tán anyu azt mondta, hogy beteg vagy és nem szabad kimenned, vagy nem szereti, kimész, mert esetleg nem fogadsz szót? -kacsintok rá és mosolygok.
- Anyu azt mondta én különleges kislány vagyok, és bajom esne ha kimennék, ezért nem enged ki.
- Na és ki az anyukád és hogy-hogy nem vagy mellette?
- Anyu most nem figyel rám, én meg elosontam - mondja neked cinkosan, majd aggódva folytatja - de ugye nem árulsz be?
- Szóval anyu nem figyel! - én is kicsit összehúzódom és úgy figyelek rá - Nem foglak elárulni, na de azt sem tudom, hogy ki az, akinek nem szabad szólnom. Melyik emeleten laksz?
Milyen szép a ruhád és milyen nemes álat van rajta, tudod mi az?
- Persze hogy tudom - mondja vidáman - ez egy sárkány. Ha nagy leszek én is szeretnék sárkáy lenni, de anyu szerint kislányokból nem szokott sárkány válni. Te mit gondolsz erről?
-Sárkányok - kis szünetet tartok és elmerengek - igen nagyon szép és büszke lények! Hogy lehet-e belőled sárkány, ha nagy leszel? Ez elég fura kérdés, tudod ha nem szereted magadat és nem bízol magadban, akkor sohasem leszel sárkány vagy ami szeretnél, ha viszont szereted magad úgy ahogy vagy, akkor miért is szeretnél sárkány lenni?! - mosolygok és egy picit elgondolkodom, hogy vajon megérteheti-e a kis lány azt, amit mondok neki.
- Szerintem úgy vagy jó, ahogy vagy, mit szólsz ehhez?
Kicsit elgondolkodik, majd mintha valamire rájött volna didalmasan kijelenti:
- A sárkányok tudnak repülni, ők szabadok. Egy sárkány tud magára vigyázni, és kimehet az utcára. Sárkány akarok lenni.
- igen igazad van a sárkányok tudnak repülni! Te tudsz repülni?
- Nem tudok repülni - itt elszomorodik.
- Szóval nem tudsz repülni, de ne búsulj! Súgok neked valamit! - halkabbra veszem a hangom és odasuttogom! Tudod miért tudnak a sárkányok vigyázni magukra?
- Miért?
- Mert volt egy mamájuk, aki nagyon vigyázott rájuk, féltette őket, óvta őket, ápolta és tanította! Ezután büszke és nagy lénnyekké nőnek, mint ahogy Te is fogsz és úgy érezheted magad, mint egy sárkány! Bizony!
- De jó, akkor én is sárkány leszek - lelkendezik.
- Szóval különleges lányka vagy?! Megmutatod nekem, hogy mi az, amiben különleges vagy, esetleg anyu megtiltotta? Örülnék, ha megmondanád! - mosolygok.
- Sok titkot tudok - mosolyog cinkosan - játszunk olyat, hogy én mondok egy titkot neked, utána te mondasz nekem egyet. Jó?
- Játszhatunk, de én nem tudok titkokat! Viszontismerek néhány játékot és ha akarsz tudunk ilyet játszani! - mosolygok.
- Titkai mindenkinek vannak neked is. Én kezdem, szóval abban a szobában - mutat Capulloék volt szobájára - tegnap három bácsi lakott egy szép bácsi, egy csúnya bácsi, meg egy barnahajú. Este a szép bácsi és a barnahajú bácsi úgy csinált mintha aludna, de nem aludtak, csak azt várták, hogy a csúnya bácsi elaludjon. Mikor a csúnya bácsi már mélyen aludt a másik két bácsi sutyorogni kezdett, de nem értettem mit mondanak, mert valami más nyelven beszéltek, majd abbahagyták a sutyorgást és elmentek a titkos járaton. Aztán mikor a csúnyabácsi felébredt nagyon meglepődött, és meg is ijedt, aztán kutatott mindenfelé, ő is megtalálta a járatot, aztán lement az alacsony szakállas bácsihoz, de közben meglátott egy nagyon csúnya bácsit, és mégjobban megijedt, aztán ő is elszökött. Most te jössz! - közli veled a lányka elégedette.
- Ejnye Lin, ez nem titok! Ez árulkodás! - nézek egy picit morcosan rá.
- A titok az olyan, ami veled történt és más nem tud róla! Az, hogy mást kilesel és elmondod másnak, az árulkodás!
- Mondj valami más titkot!
- Csúnya ronda vagy te is, mint a másik olyan mint te! - kiáltja neked, látszik rajta, hogy megsértődött - ha ilyen vagy nem játszok veled többet, és nem mondok több titkot sem! - azzal eltűnik, mintha soha ott sem lett volna.

Egy picit meglepődök, elgondolkodom, hogy mennyi szépet mesélhettem volna neki, de hamar túlteszem magam rajta. Majd visszatérek eredeti feladatomhoz, az örködéshez.
Az őrködés hátralevő része nyugodtan telik. A lány nem kerül elő többet.
Az örködés hátralévő idejében egy kicsit még elmélkedem a kislányom, mert kedves kis teremtés volt, de aztán erőt veszek magamon és az örködés végeztével keltem Grent, ahogy megbeszéltük.
Mikor Grent ébresztem:
- Üdv barátom! Ideje váltanunk! Azt mondtad, hogy furát álmodtál?! Nos az örködés alatt velem is furcsa dolog történt! Egy kislánnyal találkoztam, aki a beszélgetésünk kezdete előtt és vége után úgy tűnt el, mint a kámfor! Nem sokat tudtam meg tőle, csak annyit, hogy a többiek hogyan lógtak el. (Itt elmondom Grennek pontosan, amit hallottam)
- Ha ilyen furcsaságokra gondoltál, vagy ilyen miatt nem voltál jól, nos velem is történtek ilyen dolgok! Egyébként a kislány kedves volt, nem volt ártó szándéka, azt hiszem - itt elgondolkodok egy picit.
- Mindegy! Ideje egy kicsit pihennem nekem is.

[color="DarkRed"]Alysium-nak:
-Köszönöm, hogy keltettél. Furcsa, de most úgy érzem, mintha egy napot aludtam volna.
Mikor elmondja amiket a kislánytól hallott, megvakarom a fejem:
- Mond, biztos, hogy nem aludtál el? Mert ez az eltünősdi dolog. Már ne haragudj, de úgy vélem a tefélék füle élesebb allál mint hogy, - végignézem a folyosót és megbecsülöm a hosszát - ekkora távon osonjanak hozzád aztán meg el. Vagy pedig varázsló volt. Nem ismerem nagyon az emberfélék varázslóit, de azthiszem az ijen trükköket nem kiskorukban sajátítják el. De azt a "nagyoncsúnya" embert én is láttam. Nem volt rajta semmi különös. Viszont a kislányra akit leírtál nem emlékszem. Pedig ott kellett akkor lennie. Hmmm...
Amikor Gren az osonós dolgot említi, hogy jó a fülem, arra csak annyit válaszolok, hogy
- Bizony! Jó fülem van ezekhez, de ez a lány ott termet! Persze, lehet, hogy Neked van igazad és elaludtam, de én ezt nem hinném! Már teljesítettem hazámban jó pár őrszolgálatot, hogy ilyen baklövést ne tegyek! Fáradt sem voltam, szóval...! Hogy varázsló lettvolna? Meglehet! Mindenesetre ez történt!
-Menj pihenj le. Aztán reggel megbeszéljük a dolgokat.
Grenhez:
- Köszönöm! De lenne egy kérdésem! Aludhatok a szobádban, mert..., nos nem volt időm keresgélni egy szabad szobát és most hogyis mondjam... Esetleg hozok egy széket, azt itt el is alszom.
Alysium-nak:
- Persze, csak ne ess keresztül a cókmókomon.

A Nagyúrék ajtajától kicsit jobbra állok, letámasztom a bárdom magam elé és megkezdem az őrködést.
Egy óráaj örködsz körül belül, mikor, úgy érzed egy kicsit fel kellene kelned megmozgatni a tagjaidat. El is indulsz a folyosón, majd visszafordulsz a nagyúrék szobája felé. Mikor visszaérsz, azt tapasztalod, hogy az elf által leírt kislány ott ül a helyeden, és téged néz. Mikor észreveszed megszólal:
- Szia! Te ki vagy? Ezelőtt még soha nem láttam olyat mint te. Van kedved beszélgetni?
Végignézek a folyosón a kislány mögött és magam mögött is.
Aztán kicsit közelebb lépek hozzá.
-Szia! Kedvem az van beszélgetni veled. De kérhetek előtte tőled valamit?
- Persze - mondja, s közben megvonja a vállát.
-Légyszíves kicsit arrébb ülj le jó - mutatok az ajtótól kicsit távolabbi pontra. - Tudod a törpék akik közül én is származom - bökök a mellkasomra - nagyon komolyan veszik a feladataikat. Nekem most az odabent alvókat kell őriznem.
- Ahogy akarod, nekem mindegy hol állok - mondja, aztán arrébb megy.
Ha arrébbül a kislány akkor odaállok a helyemre, hátam a falnak vetve és rámosolygok a lányra:
- Az első kérdésedre válaszolva. Én Gren vagyok, a Kőszakállú klán tagja.
- Hogy lehet valakinek kőből a szakálla? - kérdi elcsodálkozva.
Folytottan nevetgélek kicsit:
-Hosszú történet. Még az őshazában kapta a klánom a nevét, dicső Ősöm által kinek szakálla oly erős volt, hogy nem egy fegyver vásott el rajta és sok ellenfelét egyszerűen a szakálla csapásával terítette le.
- Őh, akkor ő egy igazi hős lehetett - mondja ámulva - mesélj még róla! Aztán ha akarod, én is mesélek neked valamit, jó így?
-Óóó... napokig tartana mindent elmesélni és akkor még csak róla beszélgettünk. - mosolygok, közben a szemen végigméri a folyosót. - Rég volt mikoron még Bórog szent földjén élt a népem. Háborúság és árulás kényszerítette rá őseim, hogy elhagyják ősi földjüket és új hazát keressenek. Mindmáig él a reményünk, hogy visszatérhetünk és az ősi csarnokokba újra kalapácsaink zengenek dalt Bul Ruurig-hoz, a törpék atyjához. Ősöm a harcban mindíg az élen járt, előtte csupán legnagyobb vezéreink a Torof klán és a klánok fejei jártak. Hisz így kívánta a becsület. A vezér azért vezér, hogy az első sorokban vezesse népét. - Elmerengve nézek a kislányra - Hősi idők voltak, mik szomorú véget értek. Mi kik most élünk mind hálával tartozunk a hősöknek kik vérükkel váltották meg utódaik életét. Ősöm sosem látta meg e földrészt. Ott esett el az őshazában a hajókat védelmezve mik népünket megmentették. Énekelve Tooma dicsőségét és alakját a legyőzött ellenség vére borította. Nem volt ki megállt volna ellene. De a gyávák végül legyűrték és azóta Tooma oldalán dolgozik Bul Ruurig csarnokaiban.
- Nem teljesen értem, amit mondsz. Furcsák és ismeretlenek nekem a nevek, amiket említettél. El tudod ezt úgy is mondani, hogy megértsem?
-Látod, mondtam, hogy hosszú mese lenne. - sóhajtok egy nagyot. - Bórog egy másik földrész. Csak hajóval lehet még innen odajutni soknapi úttal. Bul Ruurig a népem Fő istene, Ő a mi Atyánk, Tooma pedig egy másik istenünk. Ő a Fejszés, a harc és becsületes küzdelem ura. A Torof nemzetség a népünk vezére. Az ő családjuk állt a harc élére. Azóta is ők vezetnek minket. Tudod egykor békében éltünk, aztán szörnyek támadtak ránk. Őket legyőztük, de árulók segítségével majdnem elpusztítottak minket. Akik ellent tudtak állni és elmenekülni őseink földjéről azok voltak a mi őseink. Ők alapították Tarint, ami egy olyan ország ahol a hozzám hasonlóak vannak a legtöbben és alig-alig látni embereket. Ha szeretsz bujócskázni biztos tetszene neked. De most te mesélj inkább valamit!
- Most már értem - derül föl a lány arca - tetszik ez a történet. Szeretek bújócskázni. Egyszer majd játszol velem? Mit meséljek neked? - kérdi kissé tanácstalan arccal.
-Szívesen játszanék veled bújócskát, bár azt hiszem előnyöd lenne, mert nagyon csendben teremtél itt. - kuncogok - Alysium, az az elf aki előttem volt itt az ajtónál, azt mondta beszélgetett veled. Elmondta, hogy miket. De szerintem kissé morcos volt veled. Megértem, hogy kissé megharagudtál rá, elvégre az is titok amit elmondtál neki. Hiszen ő nem tudott róla. Remélem rám nem haragszol majd meg. Mesélnél arról, hogy hogyan tudtál ijen csendesen ideüllni míg én a folyosón sétáltam? Nagyon ügyes voltál, mert egy egérpisszenésnyi zajt sem csaptál.
- Ne is emlegesd azt a hegyesfülő fajzatot, olyan undok népséggel mint az övék még soha nem találkoztam, de hagyjuk, mert csak elszomorodok tőle.
- Azért tudok ilyeneket csinálni, mert én különleges kislány vagyok. Nézt ilyet is tudok - mondja, azzal az egyik falon keresztül átsétál, majd vissza.
- Na, hogy tetszik? - kérdi elégedetten.
Kerek szemekkel nézem aztán letámasztom a falhoz a bárdom és halkan tapsolok párat.
-Ez szép! Ugye tudod, hogy sok-sok varázsló hosszú évekig tanul, hogy ijesmire képes legyen? Te pedig hipp-hopp megcsinálod! Nagyon ügyes vagy! Magadtól tudsz ijeneket, vagy tanultad valakitől?
- Varázslók? Azok olyanok, mint az anyu? Azért tudok ilyeneket, mert különleges vagyok, ilyeneket mindig is tudtam, nem tanított senki. Miért, te nem tudsz ilyet? - kérdi nagy csodálkozva.
A fejem rázom:
-Nem én nem tudok ijeneket. Én is értek sokmindenhez, de semmi ijesmihez. Anyukádat pedig nem ismerem sajnos, de szívesen megismerném. Biztos nagyon büszke rád, hogy ijen ügyes vagy.
-Anyu nem tudhatja meg, hogy itt vagyok - mondja kissé ijedten - máshol kellene lennem, de én elszöktem, mert anyu most nem figyel rám.
- Szóval akkor meséljek még vagy te meselsz nekem? Vagy van egy jobb ötletem, bujócskázunk!
Nevetve feltartom a kezeim:
-Állj-állj! Nem ér! Te sokkal jobban ismered ezt a helyet mint én, ráadásul túl ügyes vagy! Hiszen elbújhatsz egy zárt szobába is, és én meg sem talállak! Meg sajnos - szomorú arcot vágok - nekem itt kell maradnom, őrizni az ajtót. Akik odabent vannak - bökök az ajtó felé - rám ugyanúgy haragudnának, ha elmennék, mint rád a mamád, ha megtudná, hogy nem ott vagy ahol lenned kellene. Tudod én megígértem nekik, hogy vigyázok rájuk és mi törpék nem szegjük meg az ígéretünket. Sajnos most nem tudunk bújócskázni.
Szomorúan széttárom a karjaim.
-Valami más? Esetleg mesélj magadról aztán én is mesélek amiről akarsz. Messzi országokról, vagy a törpék országainak gyönyörű vároasiról amik a föld alatt vannak.
-Megértem. Lehet nekem is vissza kellene mennem. De még nincs kedvem... - itt elhallgat, majd kisvártatva folytatja - mi meséljek neked magamról?
-Például, hogy mit szeretsz játszani. Vagy hogy miért haragudna meg a mamád. Azért mert velem beszélgetsz? Vagy arról hogy egy ijen ügyes kislány mint te miért nem alszik ijenkor, - mosolygok - hiszen én még nem nagyon találkoztam olyan kislánnyal aki az éjszaka közepén is olyan friss és vidám mint te. Nem is várj kitalálom! Azért mert különleges vagy! Le merném fogadni, hogy ha kell napokig is tudsz bújócskázni vagy játszani ugye?
- Igen eltaláltad, azért mert különleges vagyok - mosolyog rád - én nem szoktam aludni, nincs rá szükségem. Anyu meg azért nem szereti, ha elmászkálok, mert akkor nem vagyok a helyemen, és nem tudom ellátni a feladataimat. Sajnos játszani nem nagyon szoktam, ami úgymond szórakozás az életemben, az az, hogy megfigyelem az itt lakókat, és hogy néha beszélgetek velük, mint most veled - válaszolja neked, kissé felnőttesebb hangon, és stílusban, mint ahogy eddig beszélt.
- Pedig néha igazán megengedhetné, hogy játsz! - mondom a kislánynak - mindenkinek jár a pihenés. Mégis mit kellene csinálnod egyfolytában? Mi az ami miatt, nem tudsz játszani néha mint a veled egykorúak? Hisz oly fiatal vagy még. - végigmérem - nem nagyon ismerem fel az emberek korát, de úgy 8-10 évesnek látszol. Olyannak akiknek még játszani és tanulni kellene és nem vég nélkül dolgozni.
- Én vigyázok erre a helyre, hogy mind biztonságban legyetek. Különben sem hagyhatom el a házat. Tanulni szoktam, anyutól, bár néha úgy érzem én sokkal többet tudok nála. De most azt hiszem mennem kell. Köszönöm a beszélgetést! Sajnálom, hogy rosszat álmodtál nemrég. Sajnos nem tudtam elhessegetni az álmaidat, valami nálam erősebb okozta őket - mondja, azzal átsétál az egyik falon.
-Várj! Kiáltok fojtottan utánna! Ki okozta az álmokat?
Valószínűleg nincs a közelben, mert már nem válaszol.
Az őrködés további része eseménytelenül telt.

P.sz. 3736, Arel 4. havának 04. napja, a Kéklunír órája
 

Kipihenve ébredtek, legalább is az, aki aludt.

Farkas-nak:
-Rendben, menj csak.

Magamban a kislányon gondolkodom. Azokon amiket mondott és azokon amiket sejtetni engedett.
Amikor nincs senki a folyosón (nehogy idiótának nézzenek) odalépek a falhoz és halkan beszélni kezdek hozzá:
-Remélem hogy még tudunk beszélgetni majd. Szeretnék még veled beszélni és ha kedved van sokat mesélni neked az otthonomról. Ha lesz időnk akkor ma, ha pedig valamikor a jövőben lehetséges, akkor elvinnélek az én népemhez, hogy taníts ott enyéim közül kiket akarsz és megmutassak mindent mit népim alkotott ezen a földön mit átmenetileg otthonunknak mondunk
A fal anyagát alkotó selymen az egyik festett sárkány megmozdul, tekeregni kezd, majd halkan megszólal, szinte suttog, és valamiért biztos vagy benne, hogy csak te hallod.
- Köszönöm a kedvességed. De én nem hagyhatom el a házat. A ház a részem, és én része vagyok a háznak. Most menem kell - azzal a sárkány ismét olyanná válik, mint előtte volt.
A hang most felnőttnek tűnt, te mégis tudod, hogy a lány volt az.

Döbbenten pislogok kicsit aztán gyorsan rendbeszedem az arcom.
-Köszönöm! -suttogom a falnak.

Aztán a folyosó többi "általunk" lakott szobájába bekopogtatok, a nagyúrékat kivéve, hogy felkeltsem aki még esetleg alszik.
Aki eddig még aludt, az arra ébred, hogy kopognak a szobája ajtaján.

*Amint felébredek nyújtózkodok egy jólesőt, végre teljesen kipihentem az elmúlt nahpok viszontagságait. Összeszedem a dolgaimat, felöltözök, megmosakodok és lemegyek reggelizni.*
-Jóreggelt!
*Üdvözlöm mosolyogva azt aki éppen ott van, legyen az szolgáló vagy éppen valamelyik társam. Ha már van lent valaki a csapatból akkor csatlakozok hozzá, ha nincs akkor magam leülök az egyik asztalkához*
Farkas már lennt van. A reggelit hanarosan hozzk mindkettőtöknek, a rendelésetek alapján.

Amikor Deneira kilép a szobája ajtaján üdvözlöm:
-Jó reggelt! Jól aludtál? Nem voltak rémálmaid?
*Rámosolygok Grenre*
-Neked is jó reggelt! Hogy rémálmaim? Egy szál se volt, úgy aludtam mint a bunda
*Felelem vidáman a kérdésre*
-Örülök, hogy pihentél. Ma sok dolgunk lesz.

Miközben a többiek reggeliznek azon gondolkodom hogyan kaphatnánk el a legkönnyebben a lányverő fickót. Aztán összevonom a szemem és Morel szobálya felé pislogok. Még nem jött ki. Odalépek az ajtajához és mégegyszer bezörgetek.
(Mihelyst Chaos lesz, majd játszik a karival, addig vedd úgy, hogy minden rendben van, lemegye reggelizni, és felvált az örségben. Folytassuk onnan, hogy lemégy a többiekhez.)

Deneira-nak:
-Beszélgetni akart. Azt mondta még nem találkozott törpével. Én meg nem találkoztam hozzá hasonlóval. Azt hiszem sokat tudnánk beszélgetni. Ha megvan az ötleted, ne habozz közölni velünk jó?
Farkas-nak:
-Nem tudhatod, mindenkiről, hogy hazudik-e. Szerintem nem hazudott. - megvonom a vállam - Nem hinném, hogy megbabonázott volna, - rávillantok egy vidám fintort Farkasra - ha mégis megpróbálná nehezebb dolga lenne mint képzelnéd.
Mikor a mondat végére érsz, látod, hogy az úrnő épp lefelé tart a lépcsőn. Beszél egy felszolgálóval majd felétek indul, megáll az asztalotoknál, és megszólal:
- Mik a tervek mára? Mikor tudni indulhatni? Utunk lenni sürgős!

Felpattanok az asztaltól és meghajolok az Úrnő előtt:
-Asszonyom! Deneira éppen kidolgozza a hmm... - körbenézek és szerintem túl sokan vannak a közelben - gyorsított továbbjutásunkhoz szükséges módszert. Amint sikerül azonnal intézkedünk. Addig esetleg Úrnőm is megpróbálhatna beszélni Haiy-Ti-vel, ennek a fogadónak a tulajdonosával. Hátha Úrnőm kedvéért meggondolja magát és hajlandó ő segíteni nekünk.
- Már beszélni vele. Nem tud segíteni. Ezt ügy minél hamarabb elrendezni! Ha valami történik szólni azonnal - mondja, aztán távozik.

Deneira-nak:
-Szóval mégis valami boszorkás trükk. Tőlem mehet. Akkor viszont szedjük össze magunk azt induljunk. A Gesztenyefa Pagodába előbb. Ha már ott van, akkor a Hölgy akivel beszéltem elintézi, hogy bekerülj hozzá. Utánna, ha mást nem akkor aztmondjuk, hogy kényszerítettük. Ha meg még nincs ott akkor elindulunk és megkeressük.
Tegnapról emlékszel, hogy napközép előtt nem szokott vendégeket fogadni a Pagoda.