![]() |
Quote:
és végre nem olyan ami már megvan a hódító más területein és átcímkézi valaki. Nem tudom miért nem tudok rá felfelé ujjacskát adni, de pótlom ezzel a bejegyzéssel! |
Quote:
Csak elhatározás kérdése aztán majd megszokjuk bármilyen is lesz. Nyúlik a dolog mint valami cipőtalpra ragadt ... Nem hiszem hogy ezen megsértődni kell Ati. Vagy lesz belőle valami vagy dobjuk a sülyesztőbe. |
Quote:
Dobjuk a sülyesztőbe és jöjjenek helyette az emberből alakult Paladinok és Barbárok! Amúgy én nem csak és kizárólagosan a hadi erősítés mentén képzelem el a hulla fejlesztését. Szerintem kéne neki néminemű információ-szerzés,amit passzívan kapna meg. Pl: Ha rászállnak ártózással (gyújtás, rengés,tűzgolyó, ect.) és sikeresen végrehajtott támadó, illetve védekező hadi eseményeket ér el az agresszorai ellen, akkor arról az adott országról tudjon meg valamit, aki ellen az eseményi voltak. Csapatmozgást és szöviket és éplistát. Úgy gondolom ez elég info. Ez az állapot pedig addig álljon fönn, amíg a szóban forgó ellenséges ország felől jönnek az ártók, illetve sikeresek a hadi események. Csak ezzel a kettővel együtt működne, külön-külön nem, tehát ha úgy lenne, hogy megütött valakit és győzött, amire az vissza ártózná, akkor jönnek az infók, majd ha abba maradtak a dolgok, akkor minden újra a régi vak sötétségben lenne. Volt szó arról is, hogy ne kelljen neki a pénz, mert olyan sík hülye, hogy nem tudná mire használni.... ezt is szívesen látnám az új hullában. |
Egyetértés nem lesz. Amondó vagyok, hogy kerüljön be az utolsónak megírt összefoglaló, aztán menet közben meglátjuk, hogy ez mire volt elég. Emlékeztetőül:
Az "a földrengés csak minimális károkat okoz" és az "az ellene irányuló emberrablások a távolság függvényében a szokottnál kevesebb embert visznek el" védelmeket eltörölném, viszont a "hatástalan ellene a varázslók meggyilkolása, a katonák gyilkolása és a tolvajmérgezés" védelmet meghagynám, hiszen halott, nem lehet mégegyszer megölni. Hadibónusz marad ahogy most van, első körben semmi emelés. Férőhelybónusz: 5. szinten +20%, 4. szinten +30% (összesen, nem a plusz 20-on felül), 3. szinten +40%, 2. szinten +50%, 1. szinten +60%. Van-e bárkinek bármi kifogása ez ellen? Túl erős, és mindenkit azonnal le fog szedni, vagy egyéb félelmek? Köszi, |
Félreértés ne essék köztünk, nekem tetszik az a korábbi elképzelésed is, ami miatt kirobbant a hisztéria, csak még adnék neki passzív infó-szerzési lehetőséget.
Felőlem azonnal jöhetnének a power-emelések is a fh-ek mellé, kíváncsian várom!:D:D Legalább megkavarodik egy kicsit az állóvíz.;) |
Túl erős?!
Szerintem ezzel adnánk a szarnak egy pofont! Most komolyan! Eltöröljük azt ami miatt nem lehet 10000 pontról szétszedni 40 tolvajjal a hullát. Ez szinte az egyetlen védelme ellenük. A varik és tolik védelme meg röhej! Hiszen NINCS IS ilyen egysége! Egyedül a katonéké ér valamit. De azt úgyis tűzzel oldják meg. Épp ma rengettek meg 6x és lőttek meg két golyóbissal! A mérleg 200 hekin félig sem kiépítve: 6 épület és kb 30 egység. (jah.. és még csak nem is gyújtottak!) Nah.. ez egy kör egy varázsolni tudó egyéntől. Még megteheti zgyan ezt még 1x tutira. Ha nincs védelem a rengés és rablás ellen akkor ez a szám legalább 1,5 szerese lenne. Könnyen kiszámolható, hogy egy szövi egy másik szövi hulláját 1 nap alatt földel teszi egyenlővé. Anélkül, hogy az bármit tehetne ellene. Ezt a minimális kis késleltetést/védelmet vennétek el. Most csináltok egy közepesen erős hadist zéró, azaz ZÉRÓ mágia és tolvajlás elleni védelemmel! Mit jelent ez? Borulékonyabb lesz mint egy ork, sokkal borulékonyabb. Az legalább tud varázsolni, vagy lopni magának nyersit, de a hulla még azt sem! Nagyobbat fog bukni mint egy gnóm a csatákban és drágább lesz újra felépíteni mint bármely másik orit! Szép kilátások... A hadibónuszról meg már fentebb írtam. Ez a tervezett "újjítás" annyit csinálna, hogy eddig 3 sereggel verték szét a full toronyíjjas hullát az összes harciasabb faj, most meg "csak" kettővel fogják a gyengébbek csak eggyel. Ráadásul mindenféle emberrablás és tűzgolyózás 1,2x-1,6x-es veszteséget okoz neki. Ami nagyon jó.. mivel másból sem fog állni, csak egységeket vesz a piacon. Mivel a hullának semmi alap pénzkereseti lehetősége vagy előnye nincs, így azért ez eléggé necces lesz majd. Szükség lesz arra a pár milliárd aranyra amit a kötelező fél éves tekiírás alatt összeszed a hulla. Csak azért, hogy annyira életképes legyen, mint aki végigszaladt 1/A-ig egy szuszra. Ez így tök jó lesz. Marad az ingyenheki felállás. Legalábbis 4-es 3-as szinten tutira. Talán 2-esen már halálképes lesz ez a faj... (Az iróniát remélem mindenki érzi ott ahol kell!) |
Quote:
És még mázli, hogy feltalálták a készültséget. Így alapból nem igaz, amit mondtál, miszerint megcsinálhatja még 1*, stb. Szerintem neki több kára volt az elvesztegetett rúnával, mint amennyit okozott neked. Ne vicceljünk már. :) A helybónusszal meg 2 kör alatt elütöd magad onnan, és máris 20% készüli egy ártó, ha elég messze vagy. :) Pénz termelni meg lehet kereskedő személyiséggel, lehet katona termeléssel (A-ban több fér bele mint egy törpébe), sőt, akár fosztani is lehet. Ezeket nem tudom, próbáltad-e már, de szerintem elég egyszerűek. :) |
Értelmes válasz volt köszönöm. Nagyban elősegítetted a probléma megoldását.
Mit szolnál ha a tekis gnómodtól elvennék a könyvtárkulcs varázslatot, erre te felháborodnál és ellenkeznél. Mások meg lereagálnák azza: ne légy már hülye! Menj oszt verj szét mindenkit és csinálj 20% tolit, hátha akkor nem lopnak le tekivel. Vagy menj és csináljt egy óriásos orit! Ügye milyen jó is lenne? Kábé ezt írtad te is. Semmit! Azt te olvastad, hogy ezentúl hiába ütöm el magam nem fog érni semmit?! Hallottál már arról, hogy a készüli visszajön, esetleg lehet rajta segíteni? És arról, hogy nem mindenkinek van kereskedő személyisége? És azt olvastad, hogy ez 200 hekin volt! MOST! A védelem elvesztése előtt. Egy gyenge ország ellen? Azt fírtattam, mi lesz a védelem nélkül és akkor ha két szövi esik egymásnak. Olvasd el ezt is! Ha szabad kérnem! Jah.. és ha 3asban lennék akkor h üssem el magam? Imádom az ilyen építő jellegű hozzászólásokat! Komolyan. Annyira jó amikor itt elbagatelizálják a dolgokat. De Dus.. ha esetleg, Netán válaszolnál valamit a felvetéseimre is? Legalább ebböl az utolsó hozzászólásból! Megtisztelnél vele. |
Arra kérnélek, hogy a hozzászólások stílusán egy picit csiszolj. Hatodik hozzászólásod a fórumon, és ahogy elnézem, a többségnek máris bicska nyílt a zsebében tőle.
Köszönöm. |
Nyersi gondok
Forradalmi ötletet találtam ki a nyersi gondra!!
Súgó: "A karavánt útközben nem lehet kirabolni, az elindulás után teljes biztonságban van. A rázkódó és zötykölődő utakon azonban folyamatosan potyognak a karavánról le az áruk, és körönként 5% veszteség keletkezik minden küldött anyagból (beleértve a rúnát és a pénzt is)." Kapják meg ezt az 5%-ot a zombik és máris nem olyan nagy baj a nyersi-lopás.:D Úgy is hót bambák, honnan tudnák kiszámolni azt, hogy a bányában milyen körülmények köztött következi be a súlytólég, vagy higy hogy kell statikailag alátámasztani egy bányát,stb... Így legalább hűek maradnak a súgó álltal olyannyira hangoztatott nomád életmódhoz. Halásznak, vadásznak,gyűjtögetnek!! Hátde neem?:D:D:D:D |
All times are GMT +1. The time now is 03:03. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu