Önterelgetős? Inkább vizsgáról elterelgetős, agynyomásleeresztős... :) Tetszik :)

ez mindig tetszett a művészetben, azt értessz bele amit araksz és így szinte nem is lehet rosszat írni:cool:

pont ez a kihívás, hogy úgy kell belesűrítened, 17 szótagba a gondolataidat, hogy az ne legyen sablonos, ne legyen túl egyértelmű, de azért lehessen érteni... igaz az is, hogy a haikukat ált nem véletlenül lehet többféle képpen értelmezni...ezt az igazi művészek tudják csak sztem, de én biztos nem,tehát ha 3 féle képpen értelmezed, abból csak az egyik volt célom...legalábbis remélem legalább az egyik:)

Sorry nem vers, hanem dalszöveg, de sztem nagyon jó (persze a témája a halál így nem hazudtolom meg magam)

Kronos : In memoriam

Fényes csillag ragyog, nyugodt tó vizén,
Nem hullámzik már, nem fújja a szél.
Sejtelmes sötétben suttognak a fák,
Eltűnt valaki érzi a világ.

Sötét fátylat vet az ég, az éj szomorú,
Gyémántcseppek hullnak alá.
Kifakult a jelen, csak a múlt eleven,
Vérzik a szívünk,sohasem feledünk,
Emléked örökké él.

Emlékedet őrzi, mind ki hű barát,
Elrabolt az ár, élted hajnalán.
Fájdalmas szívünkből egy dallam kiált:
Mért vitt téged el, ez a rút világ?

Sötét fátylat vet az ég, az éj szomorú,
Gyémántcseppek hullnak alá.
Kifakult a jelen, csak a múlt eleven,
Vérzik a szívünk,sohasem feledünk,
Emléked örökké él.

Tenger a végtelen, porszemnyi életed,
Téged is elvitt az ár.
Emberi értelem felfogni képtelen,
Téged is elvitt az ár.

Sötét fátylat vet az ég, az éj szomorú,
Íme csendben, hullnak alá.
Kifakult a jelen, csak a múlt eleven,
Vérzik a szívünk,sohasem feledünk,
Emléked örökké él.

Ha valakit érdekelne akkor innen letölthető:
http://www.mindenkilapja.hu/users/kr...InMemoriam.MP3
sztem érdemes! :)

nem unalmas mikor már hatszázhuszonötödjére hallgatod meg?:D:D:D

Aztán ismét Zanzibár... :)

ON

Találtam egy verset :)
Nekem nagyon tetszik és őszintén bízom benne, hogy nem lessz Hódítós igaztörténet :p

Petőfi Sándor:
Három szív története

1

Volt egy lovag, kinek nem volt hazája,
Mert rajtütének ellenséges népek,
És pusztulás lett, mit hozának rája
Komor fényében a csaták tüzének.
Komor fényében a csaták tüzének
Piroslott a lovag hõs arca szinte
S piroslott vére, melyet bõven önte
Megmentésére a hon életének.
De hasztalan folyt a lovagnak vére;
Õ megmaradt és honja véget ére.
S a hontalan lett fának eltört ága,
Mit a fáról a fergeteg törött le,
S mit ez most kerget a széles világba.
Midõn a felhõ ott szállott fölötte,
Ahol volt a ledöntött hon határa,
Megállott és letérdepelt hantjára,
Hogy könnyeit végsõ cseppig kisírja
A földre, mely holt nemzetének sírja;
Mert könnye volt egyetlen kincse, melyet
Elvesztett mindenébõl még megtarta:
S ezt tékozolni másra nem akarta. -
Megindult és ment tompa búja mellett,
Mely árny képében õt folyvást kisérte.
Midõn kifáradt már a bujdosásban:
Csöndes vidékbe megpihenni tére
Egy idegen nép távol országában.
És gondolá azt is, hogy õt halála,
Ha egy helyen lesz, hamarabb találja;
S ha ráhull a halál fehér virága,
Beteljesûlve minden kívánsága.
Ezt várta õ a csendes zárt vidéken,
Hová fáradtan megpihenni tére,
S hol élt egy lyányka olyan ifjuszépen,
Hogy a vidéknek vált bámult diszére.
De õ a lyányka szépségét nem látta,
Semmit sem látott, csak romját honának;
Nem látta, hogy rá gyakran szállt a lyányka
Tekintetének csillagos világa,
S tekintetei mi lángolók valának!
Igy a leányka napjai folyának,
S arcára halvány liljomot föstének
Gyötrelmei a szólni nem merésnek;
Mert mit mondhatna a fényes lovagnak,
Mit mondhat õ, ki, bár eléggé gazdag,
De pórszülõknek egyszerû magzatja? -
És a vidéket még egy ifju lakja;
Szegény fiú, a legszegényebb szolga,
Tengõdve éli nyomorú világát,
Kit tán megölne sok fárasztó dolga,
Ha nem láthatná néha a leánykát;
A titkon bámult lyányka láthatása
Fogyó erõje meghozó varázsa.
Fél rágondolni, hogy kérjen szerelmet
A pór, de gazdag szülõk gyermekétõl,
Õ, akinek ha jut száraz kenyérbõl
Egy-két nagyobb falat, sorsán örülhet.
S õ mégis boldog, és azzal beéri,
Hogy a leánykát messzirõl kiséri.

2

És a lovagnak kondult a nagy óra,
Mely e világból õt egy másba vitte,
Ahol bitor kény mennykövit nem szórja
Az ártatlanság népének fölötte.
Letették õt az anyaföld ölébe;
Követ nem tettek a halom fölébe,
Mely pajzsa lett az élet búja ellen...
Miért is volna kõ? a lyányka szíve,
Halála által kõ lett, érzéketlen;
S ha nincsen érzés a szív birtokában,
Az ember mit keressen a világban?
Nem volt a lyányka sem sokáig földi.
Lefekvék, honnan senki fel nem költi.
És a szegény, az árva, árva szolga,
Tüntén egyetlen gyönyörûségének,
Az élet terhét hogy viselte volna?
Végét vetette terhes életének.

3

Az éjszakának sírnyitó felében
Fölkél a szolga, és a helyre mégyen,
Hová temették a kedves leánykát;
Akarja látni élte szép bálványát.
De a leánnyal nincs találkozása,
Mert a leány a sírból szinte eljár,
Hogy a lovagnak szellemét meglássa,
S ott vár, ott vár, de szinte hasztalan vár;
Mert a lovag száll messze, messze tájra,
Elszáll megnézni: rab-e még hazája?

Pest, 1845. szeptember 10-24. között

Ez valóban egy jó vers, tetszik!

Annyiszor kézbe vettél, Istenem,
mint ritka követ a mágusok.
Vizsgálgattál: megtartsál vagy eldobj,
egyedül Te... Te tudtad, mi vagyok.

Egyedül Te... Te tudtad, Istenem,
mit rejt a kő, a horpadás, a nyom.
Érdemes valamit tenni velem,
vagy porrá zúzz, és elfújd a porom.

Engem ahányszor csak kézbe vettél,
mindig éreztem: a Tied vagyok.
Úgy nyomott, sebzett kezed fogása,
azt hittem olykor: széjjel szakadok.

Hozzám fájdalom közt közeledtél,
a megformálás kínját adtad át,
De a kő, por tündöklött kezedben,
visszaverte gyötrött sugarát.

Annyiszor kézbe vettél, Istenem,
Már el sem hiszem, hogy messze dobsz.
Mint ritka követ hasogatsz, formálsz,
hogy gyűrű legyek a kisujjadon.

Mécs László: A királyfi három bánata


Amikor születtem, nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.
A többiek láttak egy siró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer földnek bennem kedve teljék.
Isten tudja, honnan, palástot keritett,
aranyos palástot vállamra teritett,
fejem fölé égszin mosolygást deritett.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.
Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szive ment előttem előre követnek.

Amig ő van, vigan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.
Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi,
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni?

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki se tudja majd, hogy királyfi voltam.
Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem igy is kevés volna.
Hogyha a föld minden szinmézét átadom,
az o édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

Tandori Dezső: A damaszkuszi út

Most, mikor ugyanúgy, mint mindig,
legfőbb ideje, hogy.

hűű... nemismertem. naggyon tetszik:cool:...mások könyveket írnak... többszáz oldalas terjedelemben,s hiába... mégse tetszik... (megjegyzem ez nem azért tetszik, mert vicces, ill nem csak azért.)

Most rákerestem, de nem találtam neten műveket rőle így hirtelen, de elég érdekes stílusban ír... :)

Az az igazán jó, ami csak úgy jön... Nekem tetszik, nagyon szép!

Nekem a szavam, neked pedig a szíved és a lelked, mert látom a tó fenekét... nem iszapos, mint ahogy mások fentről látják...

Találtam haikut Tandori Dezsőtől:
http://www.terebess.hu/haiku/tandorid.html

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

á! megvan, honnan volt ismerős,ő fordította a japán haiku versnaptárat...ejnye (megjegyzem azokat érdemes olvasgatni, ha valaki kíváncs,h milyen az igazi haiku)

Eszmélet
 

1
Földtől eloldja az eget
a hajnal s tiszta, lágy szavára
a bogarak, a gyerekek
kipörögnek a napvilágra;
a levegőben semmi pára,
a csilló könnyűség lebeg!
Az éjjel rászálltak a fákra,
mint kis lepkék, a levelek.

2
Kék, piros, sárga, összekent
képeket láttam álmaimban
és úgy éreztem, ez a rend -
egy szálló porszem el nem hibbant.
Most homályként száll tagjaimban
álmom s a vas világ a rend.
Nappal hold kél bennem s ha kinn van
az éj - egy nap süt idebent.

3
Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek -
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

4
Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.

5
A teherpályaudvaron
úgy lapultam a fa tövéhez,
mint egy darab csönd; szürke gyom
ért számhoz, nyers, különös-édes.
Holtan lestem az őrt, mit érez,
s a hallgatag vagónokon
árnyát, mely ráugrott a fényes,
harmatos szénre konokon.

6
Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ - ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

7
Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a mult szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindíg fölfeslik valahol.

8
Fülelt a csend - egyet ütött.
Fölkereshetnéd ifjúságod;
nyirkos cementfalak között
képzelhetsz egy kis szabadságot -
gondoltam. S hát amint fölállok,
a csillagok, a Göncölök
úgy fénylenek fönt, mint a rácsok
a hallgatag cella fölött.

9
Hallottam sírni a vasat,
hallottam az esőt nevetni.
Láttam, hogy a mult meghasadt
s csak képzetet lehet feledni;
s hogy nem tudok mást, mint szeretni,
görnyedve terheim alatt -
minek is kell fegyvert veretni
belőled, arany öntudat!

10
Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor - ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

11
Láttam a boldogságot én,
lágy volt, szőke és másfél mázsa.
Az udvar szigorú gyöpén
imbolygott göndör mosolygása.
Ledőlt a puha, langy tócsába,
hunyorgott, röffent még felém -
ma is látom, mily tétovázva
babrált pihéi közt a fény.

12
Vasútnál lakom. Erre sok
vonat jön-megy és el-elnézem,
hogy’ szállnak fényes ablakok
a lengedező szösz-sötétben.
Igy iramlanak örök éjben
kivilágított nappalok
s én állok minden fülke-fényben,
én könyöklök és hallgatok.

gyönyörű. de kérlek írd mindig oda ha nem saját.

a versenyben meg gratulálok a nyerteseknek, remélem nagy adag önbizalmat nyertek és továbbra is publikálnak ide is :)

Rendben odaírom, de szerintem látszik ezenek hogy nem én írtam, nekem nincs érzékem ilyenhez :)
Egyébként József Attila írta

sztem ide nem kell feltétlenül odaírni, hiszen legalább az iskolában tanulta mindenki:)

szvsz sztem befér ide, ha vki olvas egy jó verset, amit meg szeretne osztani velünk... nem feltétlenül azért, mert mi ne ismernénk, hanem azért, mert egyébként nem jutna pont most az eszünkbe. sztem ezen ne vesszünk össze. nem hiszem, h József Attila (nah ezt viszint megérdemli, ha egyáltalán leírod, akkor írd ki, mert nem találsz olyan írást,aholművelt ember "József"-ként emlegetné) forgolódna a sírjában, mert az egyik legismertebb verse mellé nem írták oda a nevét,mikor mindenki tudja, h ki írta. mindegy, nem ér meg egy hosszabb vitát,és nemhiszem, hogy azért nem írta oda,mert ilyen gonosz ember, depersze majd ő megvédi magát ha ez sértő. én a saját véleményemet védem meg.

alapvetőan azért másoltam be ezt a verset, hogy aki ide beleolvas annak eszébe jusson ez a vers és hogy mennyi jó dolgot tartalmaz, meg sztem szép. Mint mondottam én nem írok verset, és van egy olyan érzésem h nem is fogok, ha majd másolok be újabb verset akkor odaírom az íróját akármilyen egyértelmű is, vagy ha többeket zavar akkor nem is teszek be ide több verset, megtartom magamnak :)

Nem saját versek
 

Vettem, jegyeztem :)

isten ments, tartsd meg jó szokásod, csak kérés akart lenni :)

Egy dalszöveg, de nekem nagyon tetszik...

Ossian : Magányos Angyal


Túl gyorsan és túl korán talált rá az élet,
Adott, amit adhatott kevés jót és szépet.
Szürke volt a hétköznap, szürke volt az ünnep,
Hosszú évek múltak így, gyakran rá sem néztek.

A hajnalok már vártak rá, kibontott kócos hajjal,
El nem mondott szavakkal, sok-sok rejtett vággyal.
Tudta jól, nem értették, soha nem szerették,
Szíve mélyén vak remény, de ha elment, nem keresték.

Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.

Egy téli reggel indult el, hívták a messzi fények,
Nem hagyott itt semmi mást, csak néhány rossz fényképet.
Más világ most, ahol él, más a szó és más a fény,
Tavasz, ősz, nyár és tél nélküle fúj itt a szél.

Mint amikor a gyermekek sírnak,
Ha éjjel rossz álmot látnak,
Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektől vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem.
Belül úgy hordod a múltat,
Bármi volt nem tagadtad,
Törött és tépett szárnnyal, magányos angyal.

(szabad haikut rimmel próbálni?) évszakok
 

tél:
fagyos és hideg
de legalább megedzi
tüdőd és szived

tavasz:
virágok nyilnak
megújuló életben
szerelmek hivnak

nyár:
rekkenő hőség
kiszáradó helyeken
érik a bőség

ősz:
langy eső áztat
felkészül megpihenni
aki megfáradt

Reggali csipás vers /plágium/
 

Szól a harang bimm-bamm,
hova lett a bam-bim. :D

Na ezt hogy sikerült megcsinálni? :eek: :D :cool:

Tök jó! :D

Elemeznéd az utókor számára?! :D :D :D

"..........
szinte itt állsz előttem ahogy írom e sorokat,
gyermeknek érzem magam ki csákót hajtogat.
ábránd vagy, egy gondolat, egy álomkép csupán,
mégis... mintha jelen lennél...
lelkemben tábort bont a magány...
látod..? én így is szeretlek!
pedig nem is létezel... még csak most teremtlek...
............
közelebb lépsz...
gyengéden karcolod körmöddel szívemen a jeget.
sok kis apró rianás roppan ahogy lassan átmelegedek...

őrült vagyok mondhatod, s tudod mit? legyek!
igenis visszavárom azt az álmot melyben öleltelek!
..............


a kipontozott sorok jelzik hogy ez nem a teljes versike, de a többit nem akarom publikálni:)
igazából ha rányomok a válasz elküldésére gyanítom hogy már ezt is bánni fogom:)