![]() |
A Kaptáras hullák egy virus miatt olyanok amilyenek, nem szeretnék illúziót rombolni, de a "tisztességes" hulla nem hasonló azokhoz, az én fejemben legalábbis biztos nem.
Láma ötletét támogatom, ezzel már jobb lenne, de még mindig húzós. |
Quote:
Megmondom mi a bajom srácok és jányok :) Nem játszom hullával. Azonban én mint már oly sokszor említettem a hullát tipikus támadó beálítottságú fajnak képzelem el. Bátorkodom továbbmenni. Az élőhalottakat sokkal hadisabbnak képzelem el, mint egy gnómot. Sokan el vannak szálva a gnómok harciasságával végeredményben jogosan a tudományban elérhető %-ok miatt, pedig a gnóm mint faj inkább olyan szemüveges könyvmoj kéne hogy legyen, aki szivesebben védekezik mint támad. Ez szerintem úgy is lett kitalálva, mivel kevesebb a tábijaés a tornyok is %ban jobban védenek. Szal - a támadásra és + a védekezésre akár hogy is nézzük; mégis sokan támadó jelleggel használják igencsak sikeresen. A hulla maximálisan lopható + ártózható, ami reális, hiszen mindenki néz filmet + játszik PC-játékokat és az élőhalottak nem igazán tesznek olyat amihez "ész" illetve "furfangosság" szükségeltetik. Nah nem szaporítom a szót feleslegesen. Attól, hogy kap némi védelmet lehet, hogy erősebb lessz... sőt, ez nem kérdés!Egyértelműen erősebb lessz, de én a komplett militaritására szavaznék, ami valamelyest közelebb hozza például az orkokhoz :) Röviden és tömören olyan fajt kéne belőle csinálni minimális módosítással, ami a felső szinteken is megállja a helyét igazi hadioriként. Persze ügyelve a Hódító belső egyensujára. Szerintem ez csak szinesítené a játékot és 1el több erős hadis csak jó tenne :) Elvégre online harci játékot játszunk kedves Hadhölgyek és Hadurak :) Nos egy kicsit leszállok erről a topicról teret biztosítva mások nak is :p |
Mint korábban említettem, nekem tetszik az automata védelem, és a játéktechnikai magyarázat is megvan hozzá: az élők természetes idegenkedése a holtaktól...
Ezzel szemben nem támogatok olyan verziót, hogy több férőhely, meg ilyenek, mert akkor akár adhatnánk nekik tekit is, ilyenről meg eddig nem volt szó. Földrengés kevesebbet üt rajta, szárazviharra érzéketlen, emberlopás kevesebb áldozatot szed mint másnál, és sereggyilok nála nem működik. Ennél több toli-vari elleni védelmet hova akartok? Mint megbeszéltük, a hullák hűjék, mennek előre ész nélkül, azaz 56 óriás tolvaj is simán kicselezi őket... |
hmmm... olvasgattam az ötleteket itt, és gondoltam én is megpróbálok valami kreatívat hozzátenni, hátha...
első problémám a hullával hogy a vonuló zombihullák mintájára teljesen tomba ostoba népségnek kezeljük őket, pedig egy vámpír is magasan halott, sőt, annyira, hogy már élvezi is.... és nem tartaná senki ostoba fatönknek... de maradjunk akkor a hódon belül. nem lop, nem varizik, nem tanul tekivel... de ha már ilyen időtállóan igénytelen, igazán beleférene egy 20% vagy akár 25-30% lakiteki bónusz neki, az állandó védelem vari, és egy kicsit jobban rontani a gyújtogatás hatásfokán ellene. a szintenkénti bónuszát is lehetne inkább hekiszámhoz kötni, hasonlóan a tekikopáshoz, mert igazából a hátránya igazán csak a hekiszámmal nő, nem a szinttel.... és persze a végén lehetne valami 40-50% hadibónusza.... és lehetne 6 tábornoka. nem sok az, de mondjuk már esetleg megéri a tábi személyiség neki is, nem csak a kereskedő (hisz a túlélő nem ér semmit neki mert csak azellen véd ami ellen elve nem kell nagyon a védelem, a gyújtás ellen nem... a tudós még csak csak, de akkor inkább kereskedő, a többi felesleges, mert a gabona meg sehol nem anynira drága hogy termelni legyen érdemes. mást meg elég trágyán termel... ) persze hasra ütöttem a számokkal, persze lehet aggódni hogy egy erős hadis van kéznél, de szerintem még így is messze gyengébb a gnómnál és az orknál meg az óriásnál. lehet sereg erőben felér velük, de azok meg leártózzák akármikor... :p egyszerűen csak ütni tud, és olcsó eltartani... ennyi lenne az előnye. szerintem ez nem annyira félelmetes még. |
Véleményem szerint a hulla jelenleg offenzív faj, de abban sajna nem elég erős.
Én mikor hullával játszom abszolut "nem érdekel", hogy beütnek vagy lopn(án)ak, mert ezt vállaltam be. Ami zavar, hogy 500 hektár fölött szinte nem tudok senkin átmenni, csak a rosszul felépített országokon. Jobban örülnék, ha a támadó erőt növelnék. Én például megadnám neki a 7 tábornokot (ork mellett más faj is "eredményesen" használhatná a tábornok személyiséget). A hadi bonuszai is az 5-ös szinttől indulhatnának(10%, 20%, 30%, 40%, 50%) vagy nagyobb mértékben a 4-es szinttől (15%, 30%, 45%, 60%). Utána számolva még ez is kevés az eredményes támadáshoz. A lakáshelyzetre mindenképp kéne valami faji bónusz, mert tényleg durva a gyújtogatás. Vagy a házak férőhelyeit dupláznám vagy a mások által emlitett egységes 20% férőhelyet támogatnám. Hülyeség lenne azt állítanom, hogy nem örülnék a védelem varázslatnak, de attól még ütni nem tudnék és igy is-úgy is bárki átjönne rajtam. Szvsz aki védekezni nem tud az tegye a dolgát: Támadjon! |
szvsz +20% férőhellyel, és a szintetnkénti haderőbónusszal azért már lehetne ütni, mfként pláne. de sztem is jobb lenne, h anem szintektől, hanem hektárszámtól függne a növekedés. pl 400 hektártól 100 hekinként kapna 5% harcerőt így 1200 heki körül kapná meg a 40%ot ami közel van a 2/B top30 hoz. A 7 tábornok sztem remek ötlet.
|
Quote:
Quote:
A zombi maradjon az ami, egy olyan faj, amivel el lehet boldogulni, de sosem lesz top1, cserébe keveset is kell vele foglalkozni... |
Quote:
Ez nem a védelem varázslat hiánya hanem a védekező egységek hiánya. És nem zavar ha egy fél-elf lazán átüt egy vagy két sereggel, ha ezt én is megtudnám csinálni visszafelé egy hullával magasabb szinten. |
Quote:
|
Quote:
|
All times are GMT +1. The time now is 23:09. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu