![]() |
Quote:
Az egész emberi létezést elkapja nagyon a történet, annak minden aspektusát, és fel is borítja rendesen a kliséket, szerintem ezért tökéletes. [spoiler következik] Mekkora jó már, hogy a múltban játszódik és nem a jövőben (ennek szurkoltam végig, anélkül, hogy tudtam volna mi lesz a vége), és, hogy a Földet miért hívják Földnek, valamint, hogy ez az emberiség 4. nekifutása (Kobol, Föld, 12 kolónia után). És a legdurvább az, hogy nem lináris történelemszemléletű, hanem ciklikusságot feltételez. Más sci-fikhez képest, ahol halad előre a "történelem", itt mindig megbicsaklik: nagyon kizökkent a mindennapokból az egész a maga teljességében :) És emelett még többféle hitrendszer is bele van szőve, a mai monotheizmusok a sztori szerint a cylonok hitén alapszanak (!). |
Találtam egy egész jól megvágott tribute videót, ami mondjuk főleg a képi világra helyezi a hangsúlyt (a többit nehéz is lenne 5 percben átadni). Érdemes a sorozatot az alapján értékelni, hogy az effektek pont nem a lényegi elemek, mégsem mondanám rossznak őket :D
|
Valami rávitt arra, hogy belenézzek ebbe, de ha már két változata is van, akkor inkább az eredeti mellett döntöttem. :)
Persze kicsit bugyuta, de tetszik. Megnézve ezt a vidit látom az eredeti látványvilágot tupírozták fel. Ha ugyanazt látom majd ebben is, akkor nem tudom mi fog rávenni, hogy az eredeti után nekiálljak ennek is :) Az új cylonok nekem kicsit túl terminátorosnak tűnnek így első látásra. |
Quote:
Idézek a lentebb linkelt cikkből: "A sorozat, ha valaki nem ismerné, egy nyolcvanas években készült széria újragondolása, ami ebben az esetben annyit tesz, hogy a cím, az alapsztori és a karakterek neve megmaradt, de a giccses elődtől eltérően a modern verzió kőkemény társadalmi drámával fűszerezett űropera" Egyébként pont e cikk miatt akartam írni, mert alapvetően arról szól, hogy kiadtak egy BSG társasjátékot, ami az index kritikusai szerint igen jól sikerült, egy eszméletlen nehéz, kooperatív, változatos kis asztali játék lett :) http://index.hu/kultur/eletmod/2009/..._netto_szivas/ |
Quote:
|
Az elmúlt időben megnéztem 3évadot a feldolgozásból, illetve ma a Razor c. epizódot is.
A minisorozat egész nézhető, be is ugrott, hogy egy részét láttam anno TVben. De nekem a 33. c rész például jobban tetszett. Mondjuk az elég nagy baj, hogy nem igazán vannak szerethető karakterek. Tyrol esetleg. A kidolgozatlanok közül Billy vagy Gaeta. De mindenki más idegesítő. Főleg Starbuck, és erre még rá is tesznek egy lapáttal azzal, hogy mindenki beleszeret. Főleg az eredeti figurával összehasonlítva iszonyatosan ellenszenves. Ennél is nagyobb baj, a rengeteg hülyeség. A sok cylon vallásos maszlag. Baltar kis láthatatlan barátja és a többi. Azok a jó részék, amik a maréknyi túlélővel foglalkoznak. Például a 3. évadban Baltar tárgyalása, vagy a tílium finomító sztrájkja. Igazéból ezért érdemes nézni. Razorról: Sajnos számomra teljesen hiteltelen a történet, a kolóniákon egy ilyen idiótából admirális lehet. Egyébként az eredeti BSGből koppintott cylonok mint korai típusok tetszettek. De a vége, amikor Adama Cain védi. Mondanom se kell, hogy az eredeti sorozatban Cain sokkal jobb arc volt :) |
Na még azt akartam, hogy az alapgondolat: megengedték a cylonoknak, hogy elmenjenek, és új hazát keressenek nagyon nem tetszett. Terminátor filmekből kiindulva nem tudtam fölfogni, miért nem irtották ki mindet.
De a Razor legalább ezt az epizódot megvilágította, így már egész hihető. |
|
All times are GMT +1. The time now is 07:46. |
Powered by vBulletin®
Copyright ©2000 - 2025, Jelsoft Enterprises Ltd.
Design partly based on Hódító's design by Grafinet Team Kft.
Contents and games copyright (c) 1999-2020 - Queosia, Hódító
Partnerek: Játékok, civ.hu