Ati
02-10-2008, 17:23
Indulás -6 fokban, érkezés +10-ben. Aranyos téli/tavaszi túra volt ez. Idén is az elsők között indultunk, és mivel a futók tömegrajtja csak 9-kor volt, ezért egy ideig békésen haladhattunk. :)
Ellátás volt bőven, az első ponton máris kaptunk egy csokit. A sportszelet jól bírja a hideget. ;) Egy másik ponton megint extra csokik voltak, onnan egy Snickers-t zsebeltem be -- szó szerint, hogy kicsit olvadjon, de hosszas melengetés után is túl fagyottnak bizonyult ahhoz, hogy az egészet megegyem. :) Ezekkel a csokikkal mindig megjárom. :) Utólag viszont ideális "jutalomfalatok", a jól végzett túra emlékére. :))))
A leírás szépen egyértelműen jelezte végig, hogy merre kell menni, néhány helyen a futóknak felállított plusz pontok is jelezték, hogy jó irányba haladunk.
Valahol a Margitát elhagyva ért minket utol a futó mezőny eleje, és innentől végig előzgettek.
Domonyvölgyben teljes piknik-hangulat fogadott, sátorral, teával, nápolyival, és ha valaki jobban meg akart pihenni, akkor egy hatalmas réttel. :)
A Kőkeresztnél már sajnos kifogytak a teából, mire odaértünk (ennyire azért nem mentünk lassan... :)), úgyhogy ott egy kis ásványvízzel töltöttük fel magunkat, és vágtunk neki az utolsó emelkedőnek.
A városba visszaérve, az Egyetemi erdőnél szőlőcukorral segítették az utolsó pár kilométert, onnan már nem volt sok hátra. Főleg így nem, hogy a tavalyi túrával ellentétben idén nem tévedtünk el, hanem végig a megadott úton mentünk. :)
A célban tea, kenyér, olkevél, 2 féle kitűző várt. :)
Bár a célban 7 kutyát számoltam össze, és biztos vagyok benne, hogy utánunk még jópáran választották a kutyás túrázást, eléggé lehangolt a végén a "Vidd már innen ezt a kutyát, már ne is haragudj!" megjegyzés az egyik rendezőtől. :-/
Képek, ahogy lenni szokott... :)
Máriabesnyői templom Székelykapuja:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_1.jpg
Befagyott horgásztó. Egyik a sok közül:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_2.jpg
Paci. Néz. :)
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_3.jpg
Jeltorony a Margita csúcsán:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_4.jpg
Ez már a cél közelében, az egyetemi rész egyik sörözője előtt:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_5.jpg
A megtett út térképe:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_map.jpg
Ugyanez 3D-ben:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_3d.jpg
Szinttérkép:
http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_elevation.jpg
Google Earth formátum letölthető innen. (http://forum.hodito.hu/pic/2008_margita_40.kmz)
Idei stat: 133,3 km + 41 km = 174,3 km