View Full Version : Súgóval kapcsolatos kérdések
Sakkmester
02-14-2006, 03:24
1.
"Az egyik legfontosabb tényezo, ami befolyásolja a katonai morált az a hadviselés. Ha támadsz vagy meg kell Magadat védened, akkor:
-sikeres támadás vagy védekezés esetén a morálváltozód pozitív irányba fog mozdulni,
-sikertelen támadás vagy védekezés esetén a morálváltozód negatív irányba fog mozdulni. "
" A katonai morál egyértelmuen a hadviselésre van hatással, mert mindennemu offenzív tevékenységnél szerepe van."
Most a mindennemű offenzív tevékenység az úgy veszem észre, hogy tolvajkodásnál és ártózásnál nem számít(nekem nem nőtt morálom mikor loptam), pedig az is offenzív(támadó) tevékenység.
"A középértékhez húzáson, és a sikeres vagy sikertelen katonai akciókon kívül a következo tényezok befolyásolják a katonai morált"
Nahmámost mivelhogy kajáltatásnál .) az írja a tanya, hogy x civil+ x katona élelmezésére elegendő, ezért ugyebár a tolvaj és varázsló is katonának számít, azaz az ezen egységek támadása is katonai akciónak számítana (számomra legalábbis így tűnik), azaz ekkor is kéne a morálnak nőnie, v. csökkenie.
2.
Ha elhívok szövetséges segítséget, a segítség megérkezik(vagy még úton van), ekkor újraindítom, v. zéróstartolom az országomat (v. fellépek köv. szintre) mi történik a szövetség katonáival? (ha egyáltalán tudom az országomat újraindítani v. zéróstartolni)
3.
Anno nem értettem, hogy mi számít nyitott térkapunak, mert annyi kitétel van ott, mint égen a csillag :) Aztán választ kaptam arra, ami fontos volt, megosztom ide is, mert hátha vki. nem tudja:
A társadnak a térkapun keresztül lehetősége van A B C D től lopni de amikor el kezd lopni meg kell adni az áldozata sorszámát és egyszerre csak egy oritól lop, te csak annak a számát adhatod meg akire a kapu van nyitva....
5 térkaput nyithat egy ori egyszerre és a 5 lehetőségedet nem korlátozza a társaid térkapuja, ebben az értelemben írja azt hogy nem számít nyitott térkapunak...pl ha neked van 5 kapud nyitva és egy 6. oritól akarsz lopni akkor megkéred a társadat hogy nyisson XY-ra kaput és azon keresztül is lophatsz XY-tól pedig már van 5 kapud nyitva...
4.
"A Te országod, és az ellenfél országa közötti értékkülönbség is növeli ellenfeled védelmét. Minden 200 pontnyi értékkülönbség után 1%-kal emelkedik a védelme, ezek az értékek összeadandók. 3000 pont különbség már 15%-kal emeli ellenfeled országoddal szembeni mágikus védelmét. "
Az ilyenfajta mágikus védelem 100% is lehet?
Elvileg a lopás és a ártó-varázslás is katonai akció minden téren, de nem növeli a morálodat. Ellenben a lakossági morálodat leveri a mélybe.
Szigibabe
02-14-2006, 15:42
Elvileg a lopás és a ártó-varázslás is katonai akció minden téren, de nem növeli a morálodat. Ellenben a lakossági morálodat leveri a mélybe.
szerintem a lopas noveli a kat. moralt, csak nem olyan latvanyosan mint pl. a fosztogatas (harc). en legalabbis meg csak egyszer tamadtam ki a kb. egy honap alatt, miota jatszom; szoval inkabb tolizok, megis megy felfele a kat. moralom :)

A lopás nem növeli, csak a sikeres katonai támadások. Azért láthatod úgy, hogy növeli tolisként mégis, mert a kocsmáknak moráljavító hatásuk van, így minélinkább tolvajos vagy, annál jobban emelkedik a kocsmák miatt a katonai morál. Ha bárki más épít kocsmákat, akár egy hulla is, szintén magas morálra számíthat.
director
02-14-2006, 15:57

:)) ez aranyos
azért emlelkedik a kat. morál, mert sok a kocsmád:) a tolizás amúgy csökkenti a morált. a katonai morálra meg semmilyen hatással nincs:)
szerk: Ati megint megelőzött, ejj. :P
Szigibabe
02-14-2006, 15:59
:)) ez aranyos
azért emlelkedik a kat. morál, mert sok a kocsmád:) a tolizás amúgy csökkenti a morált. a katonai morálra meg semmilyen hatással nincs
szerk: Ati megint megelőzött, ejj. :P
upsz... mar megint rosszul tudtam... :o
nem baj, igy tanul az ember :)
Sakkmester
02-14-2006, 16:01
A lopás nem növeli, csak a sikeres katonai támadások. Azért láthatod úgy, hogy növeli tolisként mégis, mert a kocsmáknak moráljavító hatásuk van, így minélinkább tolvajos vagy, annál jobban emelkedik a kocsmák miatt a katonai morál. Ha bárki más épít kocsmákat, akár egy hulla is, szintén magas morálra számíthat.
Csakhogy mivelhogy a tolvajok és varázslók szintén katonák, ezért támadásuk is katonai támadásnak kéne, hogy számítson, ergó:növekednie kéne a kat. morálnak ha ártó/toli akció van. És akkor meg lehetne oldani a vazsiknak is, hogy nehogy csak kocsmai és sikeres hadsereges támadás növelje a morált.
director
02-14-2006, 16:10

javaslom bármit csinálsz, mindenképpen nőjjön a morál. sőt, legyen alapból mindenkinek 100:DD ha be se lépsz, akkor legyen 101%
Csakhogy mivelhogy a tolvajok és varázslók szintén katonák, ezért támadásuk is katonai támadásnak kéne, hogy számítson, ergó:növekednie kéne a kat. morálnak ha ártó/toli akció van. És akkor meg lehetne oldani a vazsiknak is, hogy nehogy csak kocsmai és sikeres hadsereges támadás növelje a morált.
A tolvajok és varázslók - bármilyen hihetetlen- nem katonák. Hanem.... tolvajok és varázslók...
Ati, lécci a Súgóhoz is csinálj egy súgót...

Ha elküldöd őket földszerzésre, esetleg fosztásra, akkor katonai akciónak számít. De mivel ezt nem tudod megtenni.........
Szigibabe
02-14-2006, 16:29
akkor ezek szerint egy tolisnak is ki kell tamadni neha, ha 100%-os kat. moralt akar? (bocsi, buta kerdes, csak tisztazni szeretnem:o)
Tolvajokkal nem tudsz tenni a kat.morál emelkedéséért, viszont a magas kat.morál befolyásolja a tolvajok teljesítményét is. A kocsma, az tudja befolyásolni a katmorált: kocsma/sereg arány. Nem árt, ha néha katonai akciót is indít egy tolis ori. Ha magas egyszer a kat.morálja, a sok kocsma miatt nem igazán fog leesni, persze, ha fogni tudja az esetleges katonai támadásokat.
director
02-14-2006, 16:48
akkor ezek szerint egy tolisnak is ki kell tamadni neha, ha 100%-os kat. moralt akar? (bocsi, buta kerdes, csak tisztazni szeretnem:o)
tolival inkább jól kell védekezni:) előbb-utóbb úgyis felpiszkálsz valakit, aki meg fog támadni.. védd ki:)
Szigibabe
02-14-2006, 16:48
koszonom, Dav :)
Szigibabe
02-14-2006, 16:50
tolival inkább jól kell védekezni:) előbb-utóbb úgyis felpiszkálsz valakit, aki meg fog támadni.. védd ki:)
koszi; a vedelem az ott van a toppon... :) akkor mar csak egy kis helyet kene talalnom a "fosztogatoknak", ha 100%-os kat moralt akarok... :D

feltétele, hogy szövid legyen. Mf-ben ne válassz tolist:)
director
02-14-2006, 16:52
koszi; a vedelem az ott van a toppon... :) akkor mar csak egy kis helyet kene talalnom a "fosztogatoknak", ha 100%-os kat moralt akarok... :D
100on nehéz megakasztani, ha nem támadsz, de 95% körül egész jól elvan:)
vagy ha esetleg elites, vagy elit-íjas felállásban játszol, akkor szövi helppel még üthetsz is lámákat:)
akkor ezek szerint egy tolisnak is ki kell tamadni neha, ha 100%-os kat. moralt akar? (bocsi, buta kerdes, csak tisztazni szeretnem:o)
Ha a kocsmák miatt elég magasra megy fel (lásd súgóban, hogy hány egységre hány kocsma kell), akkor nem feltétlenül. Bár folyamatos 100%-hoz elég sok kocsma kell.
director
02-14-2006, 16:53
feltétele, hogy szövid legyen. Mf-ben ne válassz tolist:)
nemtom, én voltam mf félelf gyorsban.. kb 2szer ütöttek meg, és kerestem egy rakás pénzt:D de lehet csak mázlim volt?:P

úgy van:) vagy lúzerekbe kötöttél bele:)
director
02-14-2006, 16:57
úgy van:) vagy lúzerekbe kötöttél bele:)
aki mf-ként kötekszik, na AZ a lúzer:)
Sakkmester
02-14-2006, 19:32
A tolvajok és varázslók - bármilyen hihetetlen- nem katonák. Hanem.... tolvajok és varázslók...
Ati, lécci a Súgóhoz is csinálj egy súgót...
Remélem ha van tanyad nálad vmi extrát ír ki .)
Mondjuk x civil+x katona + x varázsló +x tolvaj élelmezésére van elegendő gabonád.) Gondolom nálad ez van mert nálam csak x civil + x katona, szal a varázsló ebben a variációban nálad nem katona, akkor gondolom civil....:))
Sakkmester
02-14-2006, 19:37
Másik kérdés súgóval kapcsolatban:
Én szerintem logikus, mások szerint nem így van.
Ha üres területem van, és van rajta őrtorony, akkor a védőértékbe beleszámít a torony %-os területévédése? (mert szerintem számít) Sőt még a védelem varázslatnak is számítani kéne.
Másik kérdés súgóval kapcsolatban:
Én szerintem logikus, mások szerint nem így van.
Ha üres területem van, és van rajta őrtorony, akkor a védőértékbe beleszámít a torony %-os területévédése? (mert szerintem számít)
Öööö, vagy üres, vagy van rajta őrtorony. A kettő együtt nem lehet.
Mike zoostorm
02-14-2006, 19:39
"A felépített és teljes foglalkoztatottsággal mûködõ õrtornyok az országod összterületébõl elfoglalt százalékos arány kétszeresével növelik a védõerõt, de maximum 30%-kal"
Osszteruletet ir tehat szerintem eleg nyilvanvalo...:D
Mike zoostorm
02-14-2006, 19:40
lehet ugy erted eppen epul?
Vagy ugy hogy ha mondjuk 200 hekin van 40 uresed akkor a 160 hekibol szamitja e az elfoglalt teruletet vagy a 200 bol?
Ha épül, akkor még nincs kész, akkor nem számít. Épülő barakkban sem lakhatnak katonák még.
director
02-14-2006, 19:42
tolmácsolom, azt akarta kérdezni, hogyha nincs sereg az országban, akkor a minimális, hekiből kapott védőértékhez számít-e a toronybónusz:)
ezen vitatkoztunk nemrég;)
Sakkmester
02-14-2006, 19:43
mondjuk 200 hekin van 30 őrtorony....akkor 170*1.3 a védőrétéke?
director
02-14-2006, 19:44
mondjuk 200 hekin van 30 őrtorony....akkor 170*1.3 a védőrétéke?
miért 170? :) annak semmi értelme abszolút:) max 200*1.3 lehetne :)
Sakkmester
02-14-2006, 19:45
várj hülyeséget írtam, mindja kijavítom.
director
02-14-2006, 19:46
várj hülyeséget írtam, mindja kijavítom.
tudom, már lefordítottam nekik magyarra ;)
Mike zoostorm
02-14-2006, 19:48
szerintem nem...az csak siman 200 heki=200 vedopont... De erre inkabb Ati valaszoljon...:)
Sakkmester
02-14-2006, 19:51
200*1.3(védelem)*1.3(torony terület bonusz)
Mike zoostorm
02-14-2006, 19:52
ebben biztos vagy? akkor mostantol nem lesz eleg a 20 lo....francoskrumpli..:D

nem, ez a kérdés:) szerintem biztos nem számít:D
Sakkmester
02-14-2006, 20:20
Tehát akkor full pontosan Sugó szerint:
"Ne feledd, hogy ha egy országban semmi védelem nincs, akkor is rendelkezik egy minimális védőértékkel, mely az ország hektárszámával egyenlő"
Tehát az országom 200 hekinél nincs semmi katonám ami védene akkor 200 a védőértékem.
Védelem varázs:
"A varázslat a támadásban nem nyújt segítséget, csak védekezési célokat szolgál. Használatával védőerőd 30%-kal növekszik."
Gondolom a véderő megegyezik a védőértékkel.
Őrtorony:
"A felépített és teljes foglalkoztatottsággal működő őrtornyok az országod összterületéből elfoglalt százalékos arány kétszeresével növelik a védőerőt, de maximum 30%-kal"
Tehát ha mondjuk kitámadok full sereggel egy 1000 H-ről akkora védelmem 1000*1.3*.13.

szerintem ures orinal a vedoero(0) nem egyezik meg a vedoertekkel(hektarszam), ezert nem hat sem a torony, se az mf bonusz, sem semmi.
director
02-22-2006, 15:35
szerintem ures orinal a vedoero(0) nem egyezik meg a vedoertekkel(hektarszam), ezert nem hat sem a torony, se az mf bonusz, sem semmi.
szerintem Ön nyert egy hangszórót! :)
Sakkmester
02-22-2006, 15:50
De nem biztos mi?:) Szal lehet nem nyert semmit :)
Amúgy meg lenne egy olyan kérdésem, hogyha egy emberre varázsol vki egy 20 körös szárazságot, amit visszapattint a tükörpajzs, akkor ki kapja meg a 121%-os mágikus védelmet?
Remélem ha van tanyad nálad vmi extrát ír ki .)
Mondjuk x civil+x katona + x varázsló +x tolvaj élelmezésére van elegendő gabonád.) Gondolom nálad ez van mert nálam csak x civil + x katona, szal a varázsló ebben a variációban nálad nem katona, akkor gondolom civil....:))
nem ilyen összefüggésben mondtam, természetesen. Hanem olyanban, hogy a seregednek nem tagja (mint ahogy az látható a háború menűpontodban), a sereg áll katonákból, de mivel a varázsló és a tolvaj nem része a seregednek, így ergo nem katona. Szal bármit meg lehet magyarázni. De ha akarod, téma még úgy is bontható, hogy mivel van egy olyan kategória, hogy katona, akkor más hogy lehet katona?.. na ugye.
Ja és most akkor ne jöjjünk pl. azzal, hogy annak idején a germán törzsek amikor betörtek, ment velük asszony és gyerek is, azaz a sereggel tartottak, de mégsem katonák:D
director
02-22-2006, 15:56
De nem biztos mi?:) Szal lehet nem nyert semmit :)
Amúgy meg lenne egy olyan kérdésem, hogyha egy emberre varázsol vki egy 20 körös szárazságot, amit visszapattint a tükörpajzs, akkor ki kapja meg a 121%-os mágikus védelmet?
szerintem biztos :P
ez jó kérdés.. az szárazság után jár 121%os védettség? kircsi lenne:)
Sakkmester
02-22-2006, 15:57
szerintem biztos :P
ez jó kérdés.. az szárazság után jár 121%os védettség? kircsi lenne:)
Hát úgy értem,hogy azt a +21%-ot nah:)
üdvözletem! felmerült bennem egy kérdés, amire a választ megtaláltam a súgóban, de mit tegyek, ha...
az a helyzet, hogy testvéremnek és nekem is van 1-1 orink, ugyanabban a csopiban, mindkettő hadis felállással, csakhogy kikezdett mindkettővel egy tolvaj MF, na most a súgó azt írja, hogy lehet egy csopiban a két ori, de nem piszkálhatják ugyanazt az orit mindketten (legalábbis nekem ez jött le ebből: "Ha egy csoportba kerülnek az országok, akkor egymástól teljesen független életet kell, hogy éljenek az országok, egymással ne osszatok meg információt, és semmiképpen ne támadjatok közös célpontokat. Egymást se.") most mit tegyek? ha csak az eggyikkel gyengítgetem, a másikat úgyanúgy lopja és gyorsan pótolja az embereit, meg az épületeit... Anarchba meg nem akarunk kerülni

már eleve az sem szerencsés, hogyha egy csoportban vagytok, az meg ha közel egymáshoz határozottan necces, ha meg megtámadjátok ugyanazt, az felésr egy last minute utazásra való befizetéssel az Admin-toursnál..:D
az egyikőtök vagy tűrjön, vagy menjen szépen szabira és várja meg a amíg a másik fellép.
mondjuk abbók kiindulva, hogy tudod, hogy a tesódat is ugyanaz az ori lopja, arra a következtettésre jutok némi infó mégis áramlik ott..:))
szal láthatod, is hogy télleg nem szerencsés ilyen közel lenni..
director
03-01-2006, 20:46

na igen, ha nem beszéltek erről egymással, akkor honnan tudjátok, hogy ugyanaz lop? :D
amúgy tényleg nem szerencsés, nagyon. valaki lépjen fel, gyorsan. vagy szabizzon, amig a másik fellép.
ez mind szép és jo.....viszont ha teszem azt toli, v. vari vok
ami ügye nem feltétlenül hadi beálitottságu, akko mé nem lehet hogy sikeres akcio esetén növekeggyen a kat. morálom?
lopás, és varázslás esetén csökken a polgárok hangulata, ez 1 dolog.
de ha már itt tartunkl a toli és a vari ugyanugy zabál , hekyet foglala mint 1 katona. tovább megyek..:
ha megmozdul esik a népem morálja. ezt némi készpézzel javitom
de ha sikeres akciot hajtok végre, mér nem növekszik a kat. morálom?
ez is olyan megmozdulás mint a fosztás, v. pusztitás...szerintem.
ezek után csak a hadiknak lehet növekvő moráljuk?
lassan 1 éve jáccok, de ezt azé magyarázza el valaki! (ATI)
ez mind szép és jo.....viszont ha teszem azt toli, v. vari vok
ami ügye nem feltétlenül hadi beálitottságu, akko mé nem lehet hogy sikeres akcio esetén növekeggyen a kat. morálom?
A tolisnak eleve jó a katmorálja a sok kocsma miatt.
Nem lenne szerencsés, ha a varis csak azért csinálna ártó varázslatokat, hogy emelkedjen a katmorálja.
director
03-02-2006, 11:12
A tolisnak eleve jó a katmorálja a sok kocsma miatt.
Nem lenne szerencsés, ha a varis csak azért csinálna ártó varázslatokat, hogy emelkedjen a katmorálja.
na ja.. így is szoktak ártózni poénból is.. nehogy már ezt még eldurvítsuk:))
mondjuk abbók kiindulva, hogy tudod, hogy a tesódat is ugyanaz az ori lopja, arra a következtettésre jutok némi infó mégis áramlik ott..:))
csak azért tudjuk ,hogy ő az, mert van a játékban egy Térkapuk felderítése varázslat, ami segítet nekünk a bűnös kilétének megállapítására :)
egyébként egyikönk se szeretne szabizni, fellépni meg még nem tudunk
vBulletin® v3.8.1, Copyright ©2000-2012, Jelsoft Enterprises Ltd.