PDA

View Full Version : Velence 35


Ati
06-06-2007, 14:58
Hajnali indulás, gyönyörű szép idő, még talán túl meleg is az induláshoz képest... Hogy a fenében tud 8 órakor már ilyen meleg lenni? :)

A Velencei-hegység nem újdonság, már egy előző túra alkalmával jártunk erre, sok közös pontja volt ennek a túrának azzal, ez sokszor meg is kavart. ;)

Indítok azzal, hogy az itiner nagyon szép, viszonylag kevés túrán láttam ilyen szépen megcsinált útvonaltervet, szép színes térkép, vízvételi lehetőségek felsorolva, telefonszámok felsorolva, egyszóval igazán igényes. A Hó-fejérke túrán kaptunk még hasonlót, az is tetszett.

A túrán konkrét ellátás nem volt, de több helyen lehetett venni ételt/italt, ami kellett. Ezt előre lehetett tudni, a nevezési díj is ennek megfelelően nagyon olcsó volt, úgyhogy ezzel jól lehetett számolni.

Mi a 35 (hivatalosan 36) km-re még rátettünk, megkerestünk egy közeli geoládát, így 40 fölött lett a vége... :) Meg persze még 3 olyat is meglátogattunk, ami konkrétan a túra útvonalára esett. A logokat nézve érdekes, hogy csak mi voltunk olyan vállalkozó szelleműek, hgy egy 2+2km-es kitérőt tegyünk a túráról. :) Lusta népség... ;)

Útközben találkoztunk Cassandráékkal, aztán a hazaút egy része is közös volt.

A túra elég meleg volt, és kifoghattam valami romlott / lejárt / egyéb módon rossz frissítőitalt, mert a végére nem voltam olyan túl jól. :)

Ezt a nem túl jó végét leszámítva egy nagyon jó kis túra volt ez.

Sajnálhatja, aki nem jött, pedig volt családi táv is, 8 km, az nem sok. :)

Néhány kép az útról:

Bella-tó:

http://forum.queosia.com/pic/velence35_1.jpg


Ide nem tudok nevet, csak úgy Velencei-hegység a nagy általánosságban... Vagyis inkább dombság, így ránézésre. :)

http://forum.queosia.com/pic/velence35_2.jpg

Angelika-forrás:

http://forum.queosia.com/pic/velence35_3.jpg

Szintezési főalappont. Ha valaki nem tudta volna, hogy az hol van, vagy hogy néz ki... Hát a Velencei-hegységben található, és ilyen:

http://forum.queosia.com/pic/velence35_4.jpg

Úgy nézett ki, hogy elkap minet az eső, de végül nem esett egy csepp se. Casandráék kaptak állítólag belőle pár cseppet, velünk kegyes volt az Ég. :)

http://forum.queosia.com/pic/velence35_5.jpg

Pandúr-kő. Ezt megelőzte egy meredek emelkedő, ami szerencsére annyira nem volt vészes, mint amilyennek lentről tűnt. :) A kilátás viszont pazar... Azt hiszem ez a képen is látszik. :)

http://forum.queosia.com/pic/velence35_6.jpg

A megtett út, benne a kitérőnk:

http://forum.queosia.com/pic/velence35_map.jpg

És a szintemelkedés:

http://forum.queosia.com/pic/velence35_elevation.jpg

Végezetül pedig a szokásos statisztikám... :)

406,5 km + 36 km = 442,5 km

Szecsa
06-06-2007, 15:44
Nem lehetett rossz tura, szep ido volt a hetvegen...tetszik ez az angelika-forras :)
S mar reggel mikor felkel a nap, es eleg meleg az ido..sajnos :(

Cassandra
06-06-2007, 15:51
Szintezési főalapponttot mi most nem érintettük, de régen láttam, azóta úgytűnik kicsit helyrehozták.:)

Gratula nektek is...:)

Ati
06-06-2007, 15:52
tetszik ez az angelika-forras :)

Ezt már az előző túra is érintette, az ottani ládát akkor már levadásztuk. Akkor a fák túloldalán voltunk, és akkor magát a forrást nem is láttam, valójában elképzelésem nem volt, hogy egy poros útmenti bokor miért kapta ezt a nevet. :D Most már ezt is sikerült belőni végre. :)

Ati
06-06-2007, 15:53
Szintezési főalapponttot mi most nem érintettük, de régen láttam, azóta úgytűnik kicsit helyrehozták.:)

Gratula nektek is...:)

A Szintezési Ősjegyet is érintettük, és bár nem volt a túra szoros része, a nadapi templomot is... Ez utóbbi is igen szép látvány, nagyon szépen néz ki. A ládatalálathoz betettem ezeket a képeket is, ide lusta voltam, mert álló képek, és macera a méretezésük... ;)

Cassandra
06-06-2007, 15:56
A Szintezési Ősjegyet is érintettük, és bár nem volt a túra szoros része, a nadapi templomot is... Ez utóbbi is igen szép látvány, nagyon szépen néz ki. A ládatalálathoz betettem ezeket a képeket is, ide lusta voltam, mert álló képek, és macera a méretezésük... ;)

Me' lusta...:p

A ládázásaitokat meg már rég nem követem nyomon... majd egyszer egyszerre.:p

Ati
06-06-2007, 16:03
Me' lusta...:p

A ládázásaitokat meg már rég nem követem nyomon... majd egyszer egyszerre.:p

Most a két velencei túra alkalmával a környék ládáit levadásztuk. :) Vannak még multi-ládák, de azokat túra közben nem szeretem, mert lehet, hogy visszafele kell menni, az meg a túrával nem annyira összeegyeztethető... :D